Baki Ákos Kispesten folytatja

A Budapest Honvéd kedd reggel bejelentette negyedik téli szerzeményét Baki Ákos személyében.

A 30 éves belső védő összesen 87 élvonalbeli bajnokin lépett pályára karrierje során, ennek nagy részén (76) az MTK színeiben. Baki a kék-fehéreket az utánpótlásból felkerülve egészen 2021-ig erősítette, megjárta az Európa-liga selejtezőjét, a Magyar Kupa elődöntőjét és két feljutást is ünnepelhetett a fővárosi klubbal. Rövid ideig Mezőkövesden is szerepelt, majd a 2022-23-as idényben már a Nyíregyházát erősítette, akikkel tavaly feljutást ünnepelhetett és velük is elődöntős volt a kupában.

A másodosztályban 71 mérkőzésen lépett pályára az MTK és a Nyíregyháza csapataiban.

kép: Budapest Honvéd

Érdekesség, hogy Feczkó Tamással az MTK-nál és a Nyíregyházánál is dolgozott együtt, amelyre a klubhonlapnak adott nyilatkozatában is kitért.

Nagyon vártam már ezt a pillanatot, mert egy nagy múltú klubhoz kerültem. Örültem a megkeresésnek, már az első beszélgetések alkalmával éreztem, hogy nagyon szeretne megszerezni a Honvéd, úgyhogy boldog vagyok, hogy itt lehetek és aláírhattam a szerződést. A jelenlegi keretből több játékos is volt már korábban a csapattársam, de a stábból is ismerek többeket, Keszával, Sigivel és Sziszkával (Kesztyűs Barna, Sigér Ákos, illetve Hangya Szilveszter – a szerk.). Brocki bával (Brockhauser István, kapusedző – a szerk.) is dolgoztam már együtt az MTK-nál, tehát sok ismerősöm van itt, így a beilleszkedéssel nem lesz gondom. „Tamást is az MTK-nál ismertem meg, majd Nyíregyházára is ő vitt, remek edzőnek és nagyon jó embernek tartom. Izgatottan várom, hogy ismét együtt dolgozhassak vele. Nagyon sokszor játszottam már a Honvéd ellen, messze földön híresek a szurkolók, akik mindenhova elkísérik a csapatot, amelyet tűzön-vízen át támogatnak, éppen ezért mindig is nagyon nehéz volt ellenük játszani. A Honvéd jelenleg nem ott van, ahol lennie kellene, ugyanakkor innen már csak felfelé vezet az út. Keményen kell dolgoznunk, de a bennmaradás önmagában nem elég, ennél több kell, hogy aztán jövőre merészebb célokért küzdhessünk”

Ugyanekkor a Honvéd távozót is bejelentett, Benczenleitner Barna ugyanis a Nyíregyházában folytatja.