Az MTK kiütötte a gyengén játszó Újpestet – Újpest FC – MTK Budapest 1-5 (0-1)

Újpest – MTK fővárosi rangadót is rendeztek múlthét szombaton este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 22. fordulójában. A lila-fehérek még nyeretlenek a tavaszi szezon folyamán a bajnokságban, két döntetlen és két vereség volt a mérlegük Bartosz Grzelak tanítványainak, bár a MOL Magyar Kupában ott vannak a legjobb nyolc között, miután a hétközben kiejtették a harmadosztályú Dorogot, míg az MTK mérlege egy győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a forduló előtt, ráadásul a kék-fehérek is ott lesznek a MOL Magyar Kupa következő körében, miután magabiztos játékkal túljutottak az NB3-as Iváncsán.

fotó: Nemzeti Sport

A találkozó elején rögtön egy VAR-ozást láthattak a kilátogató szurkolók, miután egy bal oldali szöglet után Brodic kezére pattant a labda a hazaiak 16-osán belül, de végül nem ítéltek 11-est.

A 7. percben jött az első komolyabb vendég lehetőség, ekkor Molnár Rajmund csapta be egy csellel Babós Leventét, majd egyre jobban a kapu elé lopta magát és egy újabb csel után a rövid sarkot vette célba, de a labda centikkel a jobb kapufa mellé ment. Három perccel később egy rosszul hazatett labdára Gruber Zsombor csapott le, és léphetett ki ziccerben, ám túl hosszan szöktette magát, így a kapujából jól kimozduló Piscitelli menteni tudott.

A 13. percben Beridze végezhetett el egy szabadrúgást jó 30 méterre a kaputól, amely nagyon a jobb felső sarok felé szállt, de Demjén Patrik a felsőléc segítségével hárította a próbálkozást, a kipattanót viszont Mucsányi Márk nem tudta a kapuba lőni. Hat percre rá Beridze passzolt Lacouxnak, aki középre ívelt a berobbanó Brodicnak, a horvát támadó közeli fejesét bravúrral védte Demjén, ráadásul ismét segítségére volt a kapufa.

A 33. percben Lacoux szöglete után össze-vissza pattogtott a labda, majd Horváth Krisztofer közeli, de kiszorított szögből leadott lövését hárította lábbal az MTK kapusa.

Öt perccel később előnybe kerültek a fővárosi kék-fehérek: Gruber jobbról középre ívelt szabadrúgása után Lacoux szabálytalankodott Molnár Rajmunddal szemben a 16-oson belül, amiért Pintér Csaba játékvezető 11-est ítélt. A labda mögé a sértett állt oda, aki nagyon higgadtan a jobb alsóba lőtt. A 22 esztendős támadónak ez volt a 4. gólja az idei bajnokságban. (0-1)

A játékrész hajrájában kétgólosra növelhette volna az előnyét Horváth Dávid legénysége, de Gruber beadása után Jurina közeli fejesét védte Piscitelli, majd a kipattanót Horváth Artúr és Kata Mihály sem tudta a kapuba továbbítani, így egygólos MTK-vezetéssel ért véget az első félidő.

fotó: MTK Budapest

A második félidő elején is az MTK állt közelebb a gólhoz, az 54. percben Gruber Zsombor lépett ki a leshatáron Kosznovszky Márk kiugratása után, majd ziccerben Piscitelli jobb lábát találta telibe, így csak szöglettel jöhettek a vendégek.

A kihagyott helyzetek végül megbosszulták magukat: két percre rá Beridze remekül látta meg a bal szélen felfutó Gergényi Bencét, aki végül középre ívelt, Dénes Adrián fejesét még védte Demjén, de a kipattanót Brodic kíméletlenül a hálóba vágta. A 28 esztendős horvát csatárnak ez volt a 6. gólja a bajnokságban. (1-1)

Nem sokáig volt döntetlen az állás, mivel nem sokkal később ismét előnybe került az MTK: Molnár Rajmund passzolt Jurinához, aki szépen maga elé tette a labdát, majd ballal, Kaczvinszki Dominik szorításában kilőtte a bal alsó sarkot. A 31 esztendős bosnyák centernek ez volt a 10. bajnoki gólja a mostani szezonban. (1-2)

A 64. percben már két gól volt a csapatok közötti különbség: egy támadás végén Horváth Artúr passzolt Gruber Zsombornak, aki ballal, 11 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot, de a fiatal támadónak nagyot segített a kapufa is. (1-3)

fotó: MTK Budapest

Pár percre rá Horváth játszotta magát tisztára három ember között, majd lövésre vállalkozott, de Kaczvinszki visszaért és blokkolni tudott. Majd szinte rögtön ezután Fiola Attila fejéről Kosznovszky elé pattant a labda, ő ziccerben lőhetett volna, de Kaczvinszki beérte, és a labáról a kapu fölé pattant a labda.

A 72. percben már hárommal ment az MTK: Gruber jobbról középre ívelt szabadrúgása után Varju Benedekhez pattant a labda, aki állítgatás nélkül, 10 méterről, kapásból a hálóba bombázott. (1-4)

Itt még nem volt vége a kék-fehérek gálájának: a 77. percben Molnár Rajmund egy remek csellel csapta be az éppen csak pályára lépő Sarkadi Kristófot, majd balról középre tett, a menteni igyekvő Kaczvinszki Dominik pedig a saját kapujába fejelt. Totálisan összedőlt az Újpest ebben a pillanatban. (1-5)

fotó: Nemzeti Sport

A hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így az MTK 5-1-re kiütötte az Újpestet a Megyeri úton. További érdekesség, hogy Horváth Dávid együttese ebben a szezonban már második alkalommal üti ki a lilákat, ősszel 4-1-re nyertek a kék-fehérek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.


OTP Bank Liga NB1, 22. forduló

Újpest FC – MTK Budapest 1-5 (0-1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3702 néző

Vezette: Pintér Csaba (Szalai Balázs, Szert Balázs)

Újpest: Piscitelli – Fiola, Gergényi, Babós L. (Bese, 67.), Kaczvinszki – Rasak (Geiger, 75.), Lacoux (Dékei, 67.) – Horváth K., Brodic, Beridze (Sarkadi, 75.) – Mucsányi M (Dénes A, 46.)

Vezetőedző: Bartosz Grzelak

MTK: Demjén – Hej (Bene, 83.), Varju, Kádár, Kovács P. – Kata, Kosznovszky (Stieber, 83.) – Horváth A. (Végh, 75.), Gruber, Molnár R. (Molnár Á., 83.) – Jurina (Kenesei N., 86.)

Vezetőedző: Horváth Dávid

Gólszerzők: Brodic (56. perc) illetve Molnár R. (38. perc – 11-esből), Jurina (60. perc), Gruber (64. perc), Varju (72. perc), Kaczvinszki (77. perc – öngól)


Az MTK ezzel a sikerrel megerősítette a 4. helyét a tabellán, míg az Újpest visszacsúszott a 7. helyre. A következő fordulóban Zalaegerszegre fog látogatni az MTK, míg a lila-fehérekre egy újabb hazai mérkőzés vár, ezúttal majd a listavezető Puskás Akadémia ellen.