Mindössze egy órával Szőke Gergő leigazolását követően újabb érkezőt jelentett be az első NB1-es szezonjára készülő Kolorcity Kazincbarcika SC. A borsodi klub hivatalos bejelentése szerint kölcsönvették a másodosztályú Vasas FC utánpótlás válogatott kapusát, Bánfalvi Gergőt. A 19 esztendős hálóőr az idei szezon végéig került kölcsönbe a barcikaiakhoz.

fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC
,,Nagyon örülök, hogy Kazincbarcikán folytathatom a pályafutásom és egy elsőosztályú csapatnál fejlődhetek és szerezhetek tapasztalatot. Gyorsan jött a lehetőség, örömmel vállaltam el. Most még az alapozáson van a hangsúly, de természetesen nagyon várom már a bajnoki rajtot.” – nyilatkozta a szerződése aláírása után Bánfalvi Gergő.
Bánfalvi Gergő a Vasas Akadémián és a Mészöly Focisuliban tanulta a labdarúgás alapjait. Végigjárta a budapesti piros-kékek korosztályos csapatait és négy alkalommal az U18-as magyar labdarúgó válogatott kapuját is őrizte.
Az elmúlt három szezonban jobbára a Vasas FC II kapusaként összesen 65 mérkőzésen lépett pályára az NB3-ban, majd 2025. március 16-án egy Ajka – Vasas mérkőzésen a felnőttek között is bemutatkozhatott az NB2-ben.
,,Gergő a Vasas játékosa, kölcsönbe kerül hozzánk, hiszen ott jelenleg nagyon sok, nála tapasztaltabb hálóőr van még előtte. A Vasas nagyon korrekten kezelte a lehetőségét és nem gördített akadályt elé. Kapusként nagyon jó képzést kapott, végig járta a különböző korosztályokat, kiváló alapokkal rendelkezik. Szeretnénk segíteni neki, hogy tapasztalatot szerezzen egy felnőtt keretben, ahol a képzettségével és a hozzáállásával hamar bebizonyíthatja, hogy a kezdőben a helye. Nagyon jó és tapasztalt kapusokkal készülhet és küzdhet meg a csapatba kerülésért.” – tette hozzá Simon Miklós, a Kolorcity Kazincbarcika SC klubigazgatója.