A Puskás simán legyőzte otthon a Vidit – Puskás Akadémia FC – Fehérvár FC 3-0 (1-0)

Puskás Akadémia – Fehérvár mérkőzéssel kezdődött a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójának vasárnapi programja. A két élvonalban szereplő Fejér vármegyei csapat összecsapása igazi rangadónak minősült, és nem csak az elhelyezkedésük miatt, hanem a forduló előtt mindössze három pont választotta el egymástól őket.

fotó: Fehérvár FC

A két csapat azonnal egymásnak ugrott, ám az első lehetőség a piros-kék mezben pályára lépő székesfehérváriak előtt adódott. A 8. percben Milicevic balról tekert középre, amely egy kis szerencsével Pető Milán elé került, aki 5-6 méterről lőtt, de Pécsi Ármin reflexből hárított.

Mindössze öt perccel később az első helyzetéből gólt szerzett a Puskás: egy mintaszerű jobb szélen vezetett támadás végén Soisalo centerezett középre az érkező Colleynak, aki négy méterről a kapuba lőtt. A 31 esztendős gambiai támadónak ez volt a 3. gólja a bajnokságban. (1-0)

A 17. percben tovább növelhette volna előnyét a felcsúti gárda, egy balról érkező szögletet követően nem sikerült felszabadítani a vendég játékosoknak, majd Soisalo jobbról ívelt középre az üresen maradt Gollának, aki fejjel veszélyeztetett, ám Dala Martin valahogyan kiszedte a bal sarokba tartó próbálkozást.

A 29. percben Nagy Zsolt bambult el egy pillanatra, amelyet követően Melnyik szerzett labdát, majd tört kapura, ám a lövésébe az utolsó pillanatban bele lépett egy hazai játékos, így szöglettel jöhetett a Vidi. Három perc elteltével Holender iramodott meg remekül a pálya baloldalán, majd középre ívelt Bedi Bencének, aki öt méterről, senkitől sem zavartatva fejelt kapura, ám pont középre ment, amely így nem okozott nagy gondot Pécsinek.

Újabb helyzetet már nem láthattunk az első félidőben, így egygólos Puskás vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

fotó: Fehérvár FC

A második játékrész eleje fehérvári helyzetekkel kezdődött, előbb a 48. percben Melnyik jobbról érkező beadását Gradisar fejelte közelről a kapura, ám Pécsi még a levegőben megfogta a szlovén válogatott támadó kísérletét. Négy perccel később Milicevic adott középre, amelyre a volt Puskás futballista, Spandler Csaba érkezett, aki alig-alig fejelt mellé. Két percre rá már Dala kapujánál alakult ki egy helyzet, egy nagy bedobást követően Puljic elé került a labda, aki fordulásból, jobbal lőtt a kapu mellé.

A 61. percben a mérkőzés egyik legszebb mozdulatát láthattuk, amelyből végül nem lett gól: Stefanelli emelt Gradisarnak, aki 12 méterről, háttal a kapunak próbált a kapuba lőni és nem is tévedett túl sokat, hiszen a felső hálót érintette a kísérlet.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzeteket megbüntetni az ellefél: megint csak Soisalo ment el a jobb oldalon, majd a középre ívelésére Nissila érkezett, aki közelről a kapuba bólintott. A két finn játékos remekül dolgozott össze. (2-0)

fotó: Nemzeti Sport

Az újabb bekapott gól ellenére is támadásban maradt Pető Tamás legénysége, akik mindent megtettek a szépítésért. A 70. percben Melnyik kínálta meg egy lövéssel Pécsi Ármint, aki szögletre ütötte a labdát.

A 78. percben eldöntötte a három pont sorsát Hornyák Zsolt legénysége: a csereként beállt Levi egy átvételt követően tolt egyet a labdán, majd remekül tekert 20 méterről a jobb felsőbe. A 28 éves svéd irányítónak ez volt a 3. gólja az idei bajnokságban. (3-0)

A 87. percben egy labdaszerzésből indult meg a Puskás, majd Puljic került ziccerben, ám ezúttal sem tudott Dala Martin eszén túljárni, aki remekül védte a támadó próbálkozását.

Több helyzetre már nem futotta a csapatok erejéből, így a Puskás Akadémia magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Fehérvár ellen.


OTP Bank Liga NB1, 7. forduló

Puskás Akadémia FC - Fehérvár FC 3-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2058 néző

Vezette: Káprály Mihály (Tóth II. Vencel, Aradi József)

Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Brandon (Levi, 76.) – Favorov (Duarte, 63.), Plsek, Nissila – Soisalo (Kerezsi, 63.), Colley (Puljic, 36.), Nagy Zs.

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Fehérvár: Dala – Melnyik, Serafimov, Spandler, Milicevic – Csongvai, Bedi (Stefanelli, 46.) - Katona M. (Szabó B., 63.), Pető (Kovács B., 80.), Holender (Kovács M., 46.; Kalmár Zs., 75.) - Gradisar

Vezetőedző: Pető Tamás

Gólszerzők: Colley (12. perc), Nissila (62. perc), Levi (78. perc)


A Puskás Akadémia ennek a győzelemnek köszönhetően átvette a vezetést a tabellán a Ferencvárostól, ráadásul a következő fordulóban éppen a zöld-fehérek ellen fognak megküzdeni a Groupama Arénában, míg a fehérvári egylet majd a 7. helyről várja a bajnokság következő fordulóját.