A Nyíregyháza nyerte keleti rangadót – Diósgyőri VTK – Nyíregyháza Spartacus FC 1-2 (0-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1 20. fordulójának egyik legjobban várt mérkőzése volt a DVTK – Nyíregyháza keleti rangadó múlthét szombat este. A két csapat rivalizálása évtizedekre nyúlik vissza, manapság a magyar labdarúgás egyik legnagyobb rangadójának is. Két csapat nem kezdte túl jól a tavaszt, egy-egy döntetlen és egy-egy vereség volt az eddigi mutató találkozó előtt, sőt, a vendég nyírségieknek a legutóbbi négy meccsen ez volt az egyetlen pontjuk volt. A találkozóra közel nyolcezer ember látogatott ki a hideg időjárás ellenére, amelyen a Diógyőr fenállása 115. születésnapját ünnepelte, erre a nemes alkalomra pedig a szurkolók és a klub is készült, előbbi egy látványos koreográfiával, utóbbi pedig egy vasúti síndarabot helyezett el a játékoskijáróban.

fotó: Nemzeti Sport

Ahogyan az várható volt, azonnal egymásnak estek a mérkőző felek. Az első nagy lehetőség a 16. percben, egy hazaadás után alakult ki, ekkor a nyíregyházi Tóth Balázs felé passzolt labda váratlanul nagyot pattant a kapus előtt, így a hálóőr luftot rúgott, de a Szpari szerencséjére a labda nem a kapuba, hanem mellé csorgott. Egy perccel később Rakonjac kapott mélységből egy remek labdát, majd a 16-oson belülre érve lőtt, ám Tóth védett, majd másodjára megkaparintotta a játékszert.

Ezt követően sokáig nem történt izgalmasabb esemény, jobbára mezőnyjátékkal teltek a percek a DVTK Stadionban.

A 39. percben az első komolyabb helyzetéből előnybe került a Nyíregyháza csapata: Nagy Barnabás és Nagy Dominik játszott össze remekül a bal oldalon, majd utóbbi centerezett középre, és az érkező Beke Péter pedig 10 méterről laposan a rövid alsó sarokba lőtt, Simon Barnabás csak beleérni tudott a lövésbe. A 23 esztendős támadónak ez volt az 5. gólja az idei bajnokságban. (0-1)

Az első félidőben nem alakult ki újabb lehetőség, így egygólos nyírségi vezetéssel mehettek a csapatok pihenőre.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A második játékrész egyből egy nyíregyházi helyzettel indult, egy szögletet követően Keresztes Krisztián csúsztatott, amelyet magabiztosan fogott meg Simon. Néhány másodperccel később Acolatse jobb oldali beadását Klimovich az ötösről fölé lőtt. A 49. percben Beke ballal lőtt tizenhét méterről, de Lund jól blokkolta a támadó próbálkozását.

Nagyon nyomott a DVTK, amelynek a 60. percben meglett az eredménye: egy kavarodás után ide-oda pattogott a labda, majd Tóth elhúzta Klimovich lábát, amiért Csonka Bence játékvezető büntetőt ítélt a hazai csapat javára. A labda mögé Rakonjac állt oda, aki nagyon higgadtan gurított a kapu jobb oldalába. A 24 éves montenegrói támadónak ez volt a 4. gólja a bajnokságban. (1-1)

fotó: Diósgyőri VTK

A diósgyőriek egyenlítő gólját követően paprikásabb lett a hangulat a pályán, több szabálytalanság is volt a meccsen. A gólt követő percben egy röviden hátratett labdára startolt rá Eppel, és kis híján gólt szerzett, ám a lábáról oldalra pattant a labda. A 63. percben egy nyíregyházi szabadrúgás szállt középre, de Eppel Márton fejesében nem volt elég erő. Három perccel később Jurek Gábor harcolt ki egy szögletet, amelyet beívelve Rakonjac egy méterről kapura fejelt, de a vendégek kapusa hárítani tudott.

A 68. percben egy remek passzjátékot követően az előrehúzódó Correa került nagy helyzetbe, de a lövését védte Simon. A folytatásban előbb Jurek durrantott 18-ról fölé, majd szintén Jurek tekert, ezúttal a jobb kapufa mellé.

A 84. percben Kvekveskiri passzolt Navratilnak a jobb szélre, majd a beadását követően Medved csúsztatott teljesen üresen, ám nem sokkal célt tévesztett.

Már mindenki azt gondolhatta, hogy döntetlennel fog véget érni a mérkőzés, ám ekkor nagy fordulat állt be és ismét előnybe került a Nyíregyháza: Medved lövését még blokkolták a védők, majd Toma György lágyan löbbölt a hosszú oldalra, amelyre érkezett Babic, aki közvetlen közelről fejelt a diógyőri kapuba. (1-2)

fotó: Nemzeti Sport

A hátralévő időben mindent megtett az egyenlítés érdekében a Diósgyőr csapata, de nem sikerült a kapuba találni, mivel a Szpari jól állta a sarat, így végül Tímár Krisztián legénysége örülhetett a hármas sípszót követően.


OTP Bank Liga NB1, 20. forduló

Diósgyőri VTK – Nyíregyháza Spartacus FC 1-2 (0-1)

Miskolc, DVTK Stadion, 7552 néző

Vezette: Dr. Csonka Bence (Albert István, Szert Balázs)

DVTK: Simon – Gera, Lund, Bárdos, Sanicanin – Komlósi (Bényei Á., 46) – Acolatse (Pozeg Vancas, 61.), Rakonjac, Tiéhi (Holdampf, 46.), Jurek (Skribek, 82.) – Edomwonyi (Klimovich, 46.)

Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

Nyíregyháza: Tóth B. – Korrea, Alaxai, Keresztes – Navratil (Kovács K., 91.), Toma, Kovács M., Nagy B. – Nagy D. (Kvekveskiri, 78.), Eppel (Babic, 71.), Beke P. (Medved, 78.)

Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gólszerzők: Rakonjac (60. perc – 11-esből) illetve Beke P. (39. perc), Babic (90+1. perc)


A DVTK ezzel a vereséggel maradt a tabella 4. helyén, míg a Nyíregyháza ennek a nagyon fontos három pontnak köszönhetően feljött a 10. helyre. A következő fordulóban a Diósgyőr a fővárosba, pontosan az MTK-hoz tesz majd látogatást, míg a Nyíregyháza hazai környeztben látja majd vendégül az Újpestet.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC