A második félidőben lőtt gólokkal nyert otthon az MTK – MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 3-0 (0-0)

MTK – Nyíregyháza bajnoki mérkőzést is rendeztek múlthét vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 24. fordulójában. A fővárosi kék-fehérek a legutóbbi játéknapon az utolsó pillanatokban tudtak pontot menteni a Zalaegerszeg otthonában, míg a nyírségiek otthon szenvedtek el egygólos vereséget a szintén újonc ETO ellen.

fotó: MTK Budapest

Az első negyedórában egyik csapat sem vállalt túl nagy kockázatot, leginkább az ismerkedéssel teltek a percek, majd szépen fokozatosan az MTK ragadta magához a kezdeményezést. A 18. percben egy szögletvariációt követően Molnár Ádin lőtte be élesen a kapu elé a labdát, de Tóth Balázs oldalra ütötte a játékszert, majd néhány másodperccel később Bognár István kapáslövését tolta szögletre a nyíregyháziak kapusa.

Három perccel később megint csak Molnár Ádin próbálkozott, de Tóth újra a helyén volt 12 méteres kísérletnél. Három percre rá egy felívelt labda után Molnár Ádin tálalt Horváth Artúr elé, aki 17 méterről a kapu mellé lőtt.

Az első félóra végéhez közeledve jött az első szabolcsi lehetőség, ekkor Beke Péter próbálkozott 12 méterről, de Demjén Patrik magabiztosan fogta a labdát. A 32. percben kis híján előnybe került a Szpari, egy bal oldali szögletet követően Keita csúsztatta kapura a labdát, amelybe még Alaxai Áron is beleért, de végül a játékszer a kapufáról kifelé pattant.

A 36. percben Bognár beadása után Jurina két védő között fejelt a kapu fölé, míg a túloldalon Keita távoli kísérlete kerülte el a kaput, így a félidő végéig maradt a 0-0-s eredmény.

fotó: Nemzeti Sport

A fordulást követően egyből a Nyíregyháza veszélyeztett, Nagy Dominik tört be a 16-oson belülre, majd 14 méterről, ballal a jobb kapufát találta el. 

Ami az egyik oldalon kimaradt, az a túloldalon bement: a 48. percben egy jobboldali beadás után Varju Benedek fejelt középre, amelyet követően nem tudtak felszabadítani a vendég védők, így Horváth Artúr elé került a labda, aki 14 méterről a hálóba lőtt, ám a lövés még irányt változtatott a menteni igyekvő Keitán. (1-0)

Az 55. percben jött a következő MTK-s lehetőség, ekkor Bognár löketét tolta ki bravúros mozdulattal Tóth Balázs.

A következő lehetőségre a 70. percig kellett várni, Gruber Zsombor kapott labdát a bal szélen, majd a középre adott labdáját Jurina csúsztatta kapura, ám a gólvonal elől nagyot mentett Alaxai. Két perccel később Bognár szöglete után Németh Krisztián tudott fejelni, de nem sokkal célt tévesztett.

A 75. percben már kettővel vezettek a fővárosiak: Molnár Ádin beadása után Németh megelőzte Alaxait és a kapujából kimozduló Tóthot is, és a hálóba fejelte a labdát. (2-0)

A 84. percben Polievka verte meg egy az egyben Alaxaiat, majd a centerezését követően Németh lőtt kapura hat méterről, de Tóth Balázs fogta a labdát. Egy perccel később a túloldalon Kovácsréti, Toma és Nagy Dominik volt a labda útja, végül utóbbi remekül sarkalt vissza Tomának, ám a nyíregyházi középpályásnak már nem maradt ereje a lövésre, így Demjén Patriké lett a labda.

A 93. percben lezárta a meccset az MTK: Gruber adott jó labdát Némethnek, aki egy passzal nagy helyzetbe hozta Polievkát, a szlovák támadó pedig 10 méterről és nagyszerűen tekert a kapu bal oldalába. (3-0) 

fotó: MTK Budapest

A játékvezető nem sokkal később lefújta az összecsapást, ahol az MTK egy remek második félidőnek köszönhetően győzte le otthon a Nyíregyházát.


OTP Bank Liga NB1, 24. forduló

MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC 3-0 (0-0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2762 néző 

Vezette: Bognár Tamás (Becséri Gergely, Rózsa Dávid)

MTK: Demjén – Hej, Végh, Kádár, Varju – Kata, Horváth A. (Beriasvili, 80.) – Molnár Á., Bognár (Stieber, 87.), Gruber (Polievka, 70.) – Jurina (Németh K., 70.)

Vezetőedző: Horváth Dávid

Nyíregyháza: Tóth B. – Alaxai, Correa, Keresztes – Kovács K. (Navratil, 74.), Keita, Kvekveskiri (Toma, 60.), Nagy B. – Beke (Kovácsréti, 60.), Medved (Eppel, 74.), Nagy D.

Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gólszerzők: Horváth A. (48. perc), Németh K. (75. perc), Polievka (90+3. perc)


Az MTK ennek a győzelemnek köszönhetően továbbra is őrzi a 4. helyét a tabellán, míg a Nyíregyháza maradt a 10. helyen. A válogatott szünetet követő első fordulóban Horváth Dávid legénysége majd az ETO vendége lesz, míg a Szpari hazai környezetben látja majd vendégül az éllovas Puskás Akadémiát.