A harmadosztályból igazolt szélsőt a Kazincbarcika

Az NB1-be frissen feljutó Kolorcity Kazincbarcika SC múlthét pénteken a hivatalos oldalán tudatta, hogy megszerezték a harmadosztályú bajnokság Észak-Keleti csoportjában szereplő Tiszafüredi VSE szélsőjét, Trencsényi Bencét. A 24 esztendős futballista a felkészülési mérkőzéseken bizonyított a szakmai stábnak, majd a sikeres orvosi vizsgálatok után aláírta a szerződését a borsodi klubnál.

fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC

,,Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a csapathoz, és izgatottan várom a közös munkát! Hiszek benne, hogy együtt jó eredményeket tudunk elérni, és szeretnék aktívan hozzájárulni a klub fejlődéséhez. A Kazincbarcikát mindig is egy lendületes, jó csapatnak tartottam és megtiszteltetés, hogy most már én is részese lehetek ennek a közösségnek. Köszönöm a bizalmat!”nyilatkozta a barcikaiak új igazolása, Trencsényi Bence.

Trencsényi Bence Nyíregyházán született, majd ott is ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Végül a Szparinál nevelkedett, végigjárta a klub utánpótláscsapatait, a felnőtt csapatban azonban nem tudott bemutatkozni. 20 évesen a DEAC játékosa lett, 82 mérkőzésen 15 gólt szerzett.

2024 nyarán a harmadosztályú Tiszafüred csapatához igazolt, ahol 27 találkozón kétszer volt eredményes és részese volt a tiszafürediek tavalyi kupamenetelésének is, egy emlékezetes mérkőzésen a Ferencváros ellen búcsúztak a kupából úgy, hogy a 48. percben a vezetést is megszerezték, a gólpasszt pedig éppen Trencsényi Bence adta, de a mérkőzés hosszabbításában több FTC futballistát is lefutott, amellyel több ember figyelmét is felkeltette.

fotó: SZOLJON

,,Bence azokkal a képességekkel rendelkezik, amikkel érdemes dolgozni és fejleszteni, valamint az a személyiség, akit nagyon szívesen látunk az öltözőben is.”tette hozzá Simon Miklós, a Kolorcity Kazincbarcika SC klubigazgatója.