A Fehérvár után az MTK is gólgazdag vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen

4-2-es vereséget szenvedett az MTK Budapest a második törökországi edzőmérkőzésén a német másodosztályú Magdeburggal szemben. A kék-fehérek góljait Bognár és Spalek jegyezte.

Az MTK kezdője: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis – Varju, Kata, Thiam, Bognár, Antonov – Németh, Molnár 

Az MTK a II. félidőben: Rácz – Végh, Vadnai, Nagy Zs. – Varju, Kosznovszky, Horváth A., Stieber, Kovács M. – Spalek, Molnár. 

Az MTK Budapest beszámolója a mérkőzésről:

Az első negyedórában inkább a német csapat volt aktív támadásban, és a 16. percben egy védelmi megingást követően Hugonet be is talált (0-1).  Ezt követően mi is egyre többet mentünk előre, Kata 16 méteres átlövése volt az első nagyobb lehetőségünk. Hej beadása után jött az újabb esély, de Németh fölé pörgetett, majd Antonov szöglete után Thiam fejese kerülte el a kaput. Igyekezetünk gólt ért: a 36. percben egy labdaszerzés, majd egy jó csel után Bognár lőtt 13 méterről a Magdeburg hálójába (1-1). Nem sokkal utána egy veszélyes átlövés ment Demjén kapuja mellé, míg mi Antonov szabadrúgása után veszélyeztettünk még a félidő hajrájában, de mentett Reimann – így döntetlennel zárult az első 45 perc.

A második játékrész két veszélyesebb távoli lövéssel indult a németek részéről, de Rácz mindkettőn „rajta volt. A 62. percben aztán előnyhöz jutott a Magdeburg, egy pontrúgás utáni fejessel (1-2). Azonnal válaszolhattunk is volna, egy szépen kijátszott akció végén Stieber lőtt 16 méterről, de a német kapus mentett. Pár perccel később egy indítás után a kilépő Amaechi növelte a Magdeburg előnyét (1-3). Azonnal jött azonban a szépítés: Varju passza után Spalek talált be 6 méterről (2-3).Rögtön jöhetett volna az újabb gól, hiszen 11-est kaptak a németek, de a kapufát találták el. A végeredmény végül a 79. percben alakult ki: egy labdavesztést követő kontrát szépen zárt le ellenfelünk, így végül 4-2-vel zárult az utolsó törökországi felkészülési mérkőzés.

MTK 2-4 Magdeburg (Bognár, Spalek)

Kép: MTK Budapest

A teljes mérkőzés: