10 éves negatív szériát zárna a DVSC, örökrangadó az Üllői úton: A 19. forduló beharangozója

  • Közel 10 év után nyerne ismét bajnokit a Megyeri úton a DVSC
  • Lukács Dániel rögtön bizonyíthat volt csapata ellen
  • Örökrangadó a Groupamában
  • Újabb Fejér vármegyéből érkező együttessel játszik a ZTE
  • A Kisvárda vagy a Fehérvár ragad bent a tavaszi rajton?
  • Visszavág a májusi 1-6-ért Bognár Kuttornak?

2024. 02. 06. 17.45

Újpest FC-Debreceni VSC

Nagy a káosz a lilák háza táján, hiszen az MTK elleni 3-0-s vereséget követően az ultráknál az utolsó cérnaszál is elszakadt, sajtóhírek szerint a tulajdonováltás most közelebb van, mint bármikor és Nebojsa Vignjevicnek is megvannak számlálva a napjai. Nem éppen a legjobb előjekkel várják tehát a hazaiak a forduló keddi nyitómeccsét. A DVSC hátrányból mentett pontot a DVTK ellen az előző fordulóban, most pedig egy újabb rangadót vívnak a debreceniek. 2013 óta nem tudott bajnokit nyerni a Megyeri úton a DVSC, kérdés, hogy 10 és fél év után megszakítják-e ezt a negatív sorozatot a hajdúságiak. Tipp: 1-2

2024. 06. 06. 20:00

Ferencváros-MTK

Jön egy újabb örökrangadó, a 2. helyezett találkozik a 4. ellen. Utoljára 2022 tavaszán találkoztak egymással a Groupama Arénában, akkor az MTK 3-0-ra nyerni tudott, mégis a Ferencváros ünnepelhetett bajnoki címet a lefújás után. A két csapat szeptemberi mérkőzése összesen 7 gólt hozott, noha eléggé egyoldalú végeredmény kerekedett ki: A Ferencváros 6-1-re ütötte ki a kék-fehéreket. A vezetést még a volt ferencvárosi Bognár István szerezte meg az MTK-nak, ám Varga Barnabás, Marquinhos, Wingo, Abu Fani és Pesic góljaival felőrölték a házigazdát a Hungária körúton. Egyes források szerint ez már a 223. örökrangadó lesz. Összesen 57 NBI-es bajnoki címet halomozott fel a két klub történelme során, a Ferencváros 34 alkalommal lett magyar bajnok, míg az MTK 23-szor hódította el a bajnoki serleget. A címvédő 3-1-es sikerrel kezdett Kisvárdán, míg az MTK 3-0-ra verte az Újpestet, Nemanja Antonov gólpasszokból jegyzett hármat. Derbiken már játszott a Groupamában a szerb védő, most örökrangadón is pályára léphet. A Ferencvárosnak kötelező jelenleg minden mérkőzés a bajnokságban, tekintve arra, hogy a Paks továbbra is a saját kezében tartja a sorsát eddig és a jövőhéttől már jönnek az FTC számára a nemzetközi majd a hazai kupaküzdelmek. Az MTK képes lehet megszorongatni a címvédőt, de nem ők lesznek az esélyesek. Tipp: 2-0

2024. 02. 07. 17:45

Kisvárda-Fehérvár

Mindkét együttes számára 3-1-es vereséggel indult a tavaszi szezon: a Fehérvár Zalaegerszegen kapott ki, míg a Kisvárda a Ferencvárostól. Most mindkét csapat javítana. A Kisvárdának mindenképp nyernie kell, hiszen az előző fordulóban 3 ponttal húzott el a ZTE előttük (pont a Fehérvár ellen), míg a székesfehérváriaktól csak két ponttal vannak lemaradva azok a felcsútiak, akik pont a ZTE-vel játszanak. A szerdai nap ilyen szempontból nagyon izgalmas lesz. A Fehérvárnál egyre inkább kezdik megtalálni a Kodro-Flores páros pótlását. Az argentin Stefanelli után Sigér Dávid is aláírt Fehérvárra, noha még nem garantált, hogy rögtön szerdán beveti Bartosz Grzelak. A Fehérvár mérlege nem túl imponáló Kisvárdán: 7 mérkőzés, 1 győzelem. Talán a nagyobb eredménykényszer is rányomhatja a bélyegét az összecsapásra és remélhetőleg akkor már egy szórakoztató mérkőzést vívnak egymással. Legyen egy merészebb tipp: 3-3

2024. 02. 07. 20:00

Puskás Akadémia-Zalaegerszeg

A ZTE szombati sikere után újabb Fejér vármegyéből érkező együttest kapna el. Hornyák Zsolték nem kezdték jól az évet, a listavezető Paks ellen kaptak ki 2-1-re. A ZTE ellen nem igazán megy a Pancho Arénában a felcsútiaknak, a kék-fehérek visszajutása óta mindössze a tavalyi hazai meccset tudták behúzni. Márton Gábor egyébként korábban nem irányította a Zalaegerszeget Felcsúton, viszont 2 éve az MTK-t igen, akkor összejött neki a győzelem Hornyák Zsolttal szemben. A két együttes szeptemberben nem játszott emlékezetes meccset, a 88. perc után jött két gól és lett 1-1, most is van esély a döntetlenre. Tipp: 0-0

2024. 02. 08. 16:00

Mezőkövesd-Paks

Rémálmukban jelenhet meg a paksi drukkernek a legutóbbi mezőkövesdi túra, amikor 6-1-re ütötte ki Kuttor Attila gárdája a zöld-fehéreket. Azóta sok minden történt és bizony a Paks az élről, a Mezőkövesd pedig kieső pozícióból vág neki ennek a meccsnek, úgyhogy bármilyen arányú hazai győzelem meglepetés lenne. Az biztos, hogy paksi győzelem esetén továbbra is a tolnaiak állnának az NBI élén és a Zalaegerszeg előzné a matyóföldieket, így Kuttorék maradnának a vonal alatt. Tipp: 1-2

2024. 02. 08. 20:00

Kecskemét-Diósgyőr

A forduló zárómeccse egyben az egyik legérdekesebb találkozó lesz majd. Majdnem napra pontosan 2 éve egy hétfői estén csapott össze egymással a Kecskemét és a DVTK a Széktói Stadionban, ahol a miskolciak 3-2-re nyertek és közel kerültek a feljutáshoz, ám a szezon végére fordult a kocka. Lukács Dániel számára is érdekes lesz ez a mérkőzés, hiszen azon a találkozón úgy lépett pályára a Kecskemétben, hogy nyártól a DVTK játékosa lett és ez már akkor hivatalos volt. Azóta feljutást és két NBI-es gólt ünnepelhetett piros-fehérben, majd januárban visszatért a KTE csapatához és azt a két gólt Mezőkövesden meg is rúgta negyedóra alatt vasárnap. A DVTK két fiatal játékosának köszönhetően pontot szerzett Debrecenben, noha inkább elveszett 2 pontként könyvelhették el a találkozót a miskolciak, mint megszerzett egynek, hiszen két góllal is vezettek. A szakmai stábnak komoly fejtörést okozhat majd a védelem összerakása, hiszen Szatmári Csaba eltiltott lesz, egyedül pedig Marco Lund bevethető ezen a poszton, mivel Bárdos sérüléssel küzd és az újonnan igazolt Ondrej Baco játéka is erősen kérdéses, így véhetően Vallejo kerül be a védekezőbb szellemű középpályások közül a védelem tengelyébe. Tipp: 2-2