
Iváncsa – MTK mérkőzést is rendeztek szerdán délután a labdarúgó MOL Magyar Kupa idei kiírásának nyolcaddöntőjében. Az NB3 Dél-Nyugati csoportjában 2. helyezett iváncsiak eddig csak nagyarányú győzelmet arattak a kupában, legutóbb a Megyei I. osztályú Tarpát fektették két vállra, míg a fővárosi kék-fehérek Hódmezővásárhelyt és a Szegedet búcsúztatták eddig az idei sorozatban, így bízhattunk egy kiélezett és szoros mérkőzésben.

fotó: Nemzeti Sport
Az első félidőben jóval kiegyenlítettebb volt a játék, ám az első lehetőség az MTK előtt adódott, az 5. percben Stieber Zoltán emelt a tizenhatos jobb sarkáról középre, Németh Krisztián azonban nyolc méterről a kapu fölé belsőzte a labdát.
A 17. percben már az Iváncsa veszélyeztetett, ekkor egy labdaszerzést követően Berelaki Márk a jobb oldali alapvonal közeléből laposan megcélozta a hosszú sarkot, de Csenterics Adrián bravúrral hárítani tudott, majd a kipattanót Pál Márk nem tudta visszalőni. Három perccel később Horváth Artúr 24 méteres, megpattanó szabadrúgását követően védett nagyot Varga Ádám, majd újabb két perc elteltével Nagy Zsombor beadása után Németh Krisztián fejelt a kapu mellé.
A 25. percben előnybe került az MTK csapata: egy remek passzjátékot követően Németh tálalt remekül Stieber Zoltán elé, aki ziccerben nagyon higgadt volt, és a bal alsóba lőtt. (0-1)
A 39. percben nagy egyenlítési lehetőséget puskázott el az Iváncsa, Törőcsik Péter egy remek csellel fordult le Kádár Tamásról, majd 10 méterről élesen a kapu elé lőtte a labdát, de a hosszú sarkon érkező Monori Norbert centikkel lemaradt. Nem sokkal később a bíró lefújta az első félidőt, így egygólos fővárosi vezetéssel mehettek pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport
A 48. percben láthattuk a második játékrész első komolyabb helyzetét, ekkor Stieber bal oldali szabadrúgását a hosszún Kádár fejelte kapura, ám a labda a léc tetejéről pattant ki. Pár perccel később ismét Stieber volt az előkészítő, ezúttal egy szögletet ívélt középre az MTK rutinos labdarúgója, amelyet Varju Benedek fejelt a kapu fölé.
A 61. percben megduplázta az előnyét Horváth Dávid legénysége: Horváth Artúr elé került a labda, aki az ötös bal sarkáról kilőtte a hosszú alsót. (0-2)
A találkozó utolsó említésre való helyzete a 77. percben volt, ekkor ugyanis Stieber bal oldali szögletét Németh a hosszú sarok mellé csúsztatta.
A játékvezető egy percnyi hosszabbítást követően véget vetett a találkozónak, az eseményekben kevésbé gazdag második félidőben jobbára a mezőnyjáték dominált, az MTK pedig a kétgólos előnye tudatában próbált odafigyelni arra, hogy senki ne sérüljön meg a hétvégi bajnoki meccsre.

fotó: Nemzeti Sport
MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Iváncsa KSE (NB3) – MTK Budapest 0-2 (0-1)
Iváncsa, Károlyi István Sporttelep, 200 néző
Vezette: Zierkelbach Péter (Horváth Zoltán, Berényi Ákos)
Iváncsa: Varga Á. – Madarász, Aradi, Kasza, Kiatipisz -– Pál A. (Mihály, 64.), Székely – Berekali (Sándor Cs., 79.), Töröcsik, Pál M. – Monori (Keringer, 79.)
Vezetőedző:Tóth András
MTK: Csenterics – Varju (Bene, 64.), Végh, Kádár (Szőke, 64.), Nagy Zs. (Kovács P., 46.) – Kata, Horváth A. – Stieber Z., Kosznovszky (Kenesei N., 74.), Molnár A. – Németh K. (Bakó, 79.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerzők: Stieber Z. (25. perc), Horváth A. (61. perc)
A betegségek és sérülések által megtizedelt Iváncsa igyekezett mindent megtenni, hogy a lehető legszorosabb legyen az eredmény a két csapat között, és összességében jól helytálltak, míg az MTK takaréklángon égve is továbbjutott a MOL Magyar Kupában is.