Tóth Alex a válogatott meghívóról: „Mindent megteszek, hogy megháláljam a bizalmat!”

Mint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, hogy a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi hétfőn délután 13:00-kor, Telkiben kihirdette a nemzeti csapat keretét a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásos párharcra. A válogatott keretben vannak nagy visszatérők, mint például Szalai Attila és Callum Styles, de vannak komoly kimaradók, mint Nagy Ádám, ám Dárdai Bence és Tóth Alex személyében két fiatal újonc is.

fotó: Getty Images

A Fradi saját nevelésű középpályása, Tóth Alex végigjárta a korosztályos ranglétrákat, előbb bemutatkozhatott a zöld-fehérek NB3-as csapatában, az NB2-es Soroksárban is elég sokat játszott, majd rövidesen bemutatkozhatott az NB1-ben is.

Az elmúlt években csak elvétve kapott lehetőséget az első csapatnál, de az idei szezonban egyre több lehetőséget kapott Pascal Jansentől, majd Robbie Keane érkezésével szinten azonnal a kezdőcsapatba került, amellyel élni tudott az elmúlt mérkőzéseken, gyakorlatilag az FTC egyik meghatározó játékosa lett az NB1-ben és a nemzetközi porondon is, így nem teljesen meglepő a válogatott meghívója.

Tóth Alex a magyar válogatott kerethirdetését követően nyilatkozott a Ferencváros hivatalos honlapjának, amelyben mesélt az érzéseiről, illetve arról is, hogy számított-e a meghívóra Marco Rossitól.

,,Eleinte még nem, de őszintén megmondom, hogy az elmúlt egy-két hétben, ahogy egyre közeledett a kerethirdetés időpontja, úgy kezdtem el én is egyre jobban reménykedni, hogy hátha számít rám a mester. Ettől függetlenül igyekeztem nem túlságosan beleélni magam az egészbe, éppen ezért óriási meglepetésként ért a hír, nagyon boldog vagyok. Leírhatatlan érzés meghívót kapni. Magyarországot képviselni bármilyen téren és bármilyen korosztályban elképesztő érzés és nagyon nagy megtiszteltetés, de úgy gondolom, hogy itthon ez a futball csúcsa. Minden magyar gyereknek az az álma, hogy egyszer magára ölthesse a címeres mezt, én pedig most lehetőséget kaptam arra, hogy be is teljesíthessem ezt az álmot. Dibusz Dénes és Varga Barnabás is sokat mesélt már a válogatottról, tudom, hogy minden alkalommal egy befogadó, barátságos közeg jön össze Telkiben. Éppen emiatt nagyon várom már, hogy jövő hétfőn találkozzak a többiekkel, és a pályán természetesen mindent meg fogok tenni azért, hogy megháláljam a szövetségi kapitány bizalmát.

A Ferencváros ír vezetőedzője, Robbie Keane is nyilatkozott a fiatal középpályás első felnőtt válogatott meghívójával kapcsolatosan. A szakember saját elmondása szerint számított arra, hogy Marco Rossi bizalmat szavaz majd fiatal középpályásnak a nemzeti csapatnál.

,,Már hetekkel ezelőtt megmondtam, hogy Alexet be fogják hívni a válogatottba. Ő igazi kulcsjátékosa a csapatnak, és kiváló példája annak a filozófiának, amit szeretnénk meghonosítani ennél a klubnál. Fiatal játékosként valósággal megragadta ezt a lehetőséget, nagyon kevés játékost látunk ebben a korban ilyen mentalitással és ilyen tudatosan futballozni. Minden labdáért megküzd, folyamatosan csak az jár a fejében, hogy megszerezze a játékszert az ellenféltől. Megérdemelte a behívót, nagyon örülök a sikerének.”

fotó: Sportfotók

A keret tagjai március 17-n Telkiben találkoznak először egymással, ahol a szakmai stábbal együtt készülnek a március 20-n esedékes Törökország elleni idegenbeli Nemzetek Ligája rájátszás első felvonására, amely történelmi lesz a mieink számára, hiszen a magyar labdarúgó válogatott fenállása 1000. mérkőzését fogja majd játszani Isztambulban, míg a párharc visszavágóját három nappal később, március 23-n rendezik meg a Puskás Arénában.

A mieink számára a párharc tétje az A-divízióban való bennmaradás kiharcolása, míg a Vincenzo Montella által vezetett törököknek a feljutás a B-divízióból a legmagasabb ligába.