Szalai Ádám visszatért a magyar válogatotthoz

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) múlthét csütörtökön megerősítette az elmúlt hetek sajtóhíreit, miszerint Szalai Ádám visszatér a magyar válogatotthoz, aki pályaedzőként fog tevékenykedni a férfi A-válogatottnál. A korábbi kiváló futballista a hétfői nap folyamán már munkába is állt Telkiben.

fotó: MTI

,,Mindenképpen olyan pályaedzőt szerettem volna, aki szakmailag és emberileg is illik a válogatottba. Ádám esetében egyikhez sem fér kétség, hiszen hatalmas nemzetközi rutinnal bír a labdarúgás sportszakmai részét tekintve, miközben azt hiszem, nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, mit jelent számára a magyar válogatott, emellett pedig a játékosok körében is hatalmas tisztelet övezi. Biztos vagyok benne, hogy ahogy korábban játékosként, úgy immáron stábtagként is nagyon sokat fog hozzátenni a válogatott teljesítményéhez.”nyilatkozta Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Szalai Ádám profi pályafutása alatt játszott a Stuttgart II-ben, a Real Madrid B-ben, a Mainzban, a Schalkeban, a Hoffenheimben, a Hannoverben és a Baselben, míg a magyar válogatottban 86 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 26 gólt szerzett, valamint szerepelt két Európa-Bajnokságon is, majd 2023 nyarán bejelentte a visszavonulását. Azóta a magyar futballakadémiák munkáját összefogó és segítő Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadójaként dolgozik.

,,Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott szakmai stábjának tagja lenni. Sok éven keresztül aktív játékosként, most pedig Marco Rossi segítőjeként is azon leszek, hogy a nemzeti tizenegy minél sikeresebb legyen a jövőben.”fogalmazott Szalai Ádám, akinek ez lesz az első edzői megbízatása.

fotó: Getty Images

A 36 esztendős szakember a kinevezését követően az Instagram-oldalán üzent a szurkolóknak.

,,Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott szakmai stábjának tagja lenni. Sok éven keresztül aktív játékosként, most pedig Marco Rossi segítőjeként is azon leszek, hogy a nemzeti tizenegy minél sikeresebb legyen a jövőben. Mindezzel párhuzamosan, a Labdarúgó Módszertani Központban betöltött szerepem továbbra is megmarad. Hajrá Magyarország!”

Nemzeti csapatunkra két fontos mérkőzés vár októberben a Nemzetek Ligájában, hiszen pénteken Hollandiát látjuk vendégül a Puskás Arénában, majd három nappal később Bosznia-Hercegovina vendégei leszünk.