Montellával veretlenek a törökök: bemutatjuk aktuális ellenfelünket

A magyar válogatott Törökország ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen 20:45-kor a Puskás Arénában, így bemutatjuk soron következő ellenfelünket.

Történelem

A török válogatott nem olyan régen ünnepelte első meccsének 100. évfordulóját, hiszen 1923. október 26-án a románokkal játszottak 2-2-es döntetlent.

  • Legnagyobb győzelmük három darab 7-0-s diadal volt Szíria (1949), Dél-Korea (1954) és San Marino (1996) ellen
  • A legnagyobb vereségük szintén háromszor következett be: a lengyelektől 1968-ban, míg az angoloktól 1984-ben és 1987-ben kaptak ki 8-0-ra.

Világbajnokságokon:

  • Összesen kétszer szerepelt vb-n a török válogatott: 1954-ben két csoportmeccset játszottak, ahol az NSZK elleni 4-1-es vereséget kijavították a dél-koreaiak 7-0-s kiütésével
A 2002-es vb-bronz
  • A második vb egyben a török labdarúgás egyik csúcspontja is volt: 2002-ben a Senol Günes vezette válogatott vereséget szenvedett Brazíliától (1-2), majd döntetlent ért el Costa Rica ellen (1-1) végül 3-0-ra verte Kínát így továbbjutott a nyolcaddöntőbe a dél-koreai-japán vb-n. A társházigazda Japán ellen Davala gólja döntött, így jöhetett a negyeddöntő, ahol Szenegál ellen Mansiz aranygóljával ismét továbbjutást ünnepeltek a törökök. Az elődöntőben ismét Brazília következett és Ronaldo góljával a későbbi világbajnok bejutott a fináléba, Törökország azonban a másik házigazda, Dél-Korea ellen 3-2-re megnyerte a bronzmeccset. Hakan Sükür találata minden idők leggyorsabb gólja volt a világbajnokságok történetében. A törökök vb-bronzérme óta nem voltak ott egyik világbajnokságon sem.
  • Rá 1 évre a Konföderációs Kupán szintén bronzérmet ért el a csapat
  • Olimpián 1960 óta nem jártak, legjobb eredményük két negyeddöntő

Az Európa-bajnokságokon:

  • Törökország eddig 5 alkalommal vett részt Eb-n, először 1996-ban. Háromszor kiestek a csoportkörben (a legutóbbi két Eb-n egyaránt) 2000-ben a negyeddöntőig, majd 2008-ban már az elődöntőig meneteltek.
  • A 2021-es Eb-n Svájctól, Olaszországtól és Walestől is kikaptak, így a torna összesített rangsorának az utolsó helyén végeztek.
  • Az idei lesz a török válogatott 6. Eb-szereplése

Jelenkor

A 2021-es Eb-t követően Törökország 7 vb-selejtezőjéből csak egyet vesztett el, de azt nagyon (Hollandia, 1-6) a vb-pótselejtezőn pedig elbuktak Portugália ellen. Mivel előtte kiestek a Nemzetek Ligája B-divíziójából, így a C-ben voltak kénytelenek szerepelni, de gondot a feröeri-litván-luxemburgi hármas nem okozott, simán visszajutottak a B-ligába.

Az Eb-selejtezők során Horvátországot és Wales-t is megkapták, a második fordulóban otthon kikaptak a vb-bronzérmestől, de utána veretlenül hozták le a selejtezőket. Nyertek többek közt Horvátországban is, így csoportelsőként jutottak ki az Eb-re, közte a házigazda németeket is megverték idegenben felkészülési mérkőzésen. Utolsó mérkőzésükön 1-1-re végeztek Walesben.

Az előző évben 10 meccsből 6-ot megnyertek 2 döntetlen és 2 vereség mellett. Összesen 19 gólt szereztek, mindössze egy meccsen nem tudtak betalálni.

Az Eb-selejtezőkön góllövésben jobban teljesítettünk, viszont a pontos passzok és a labdabirtoklás tekintetben Törökország jobb számokat produkált egy erősebb selejtezőcsoportban. A 14 góljukból 5 jobbal, 5 ballal és 4 fejjel született. A szabálytalanságokat tekintve jóval előttünk állnak a törökök, meccsenként majdnem 4 sárgát gyűjtenek be. Reméljük megsérülni senki sem fog.

Jelenleg a 35. pozíciót foglalják el a világranglistán.

A török válogatott legutóbbi 4 meccsén nem talált legyőzőre.

Eszéken jutott ki októberben Törökország az Eb-re csoportelsőként

Játékosok

A török válogatott legismertebb játékosa az Inter középpályása, Hakan Calhanoglu. A játékos 82 válogatott meccsen 17 gólt szerzett török színekben, korábban a Bundesligában a Leverkusent, Olaszországban pedig a Milant erősítette. Minden sorozatot figyelembe véve 10 gólt és 3 gólpasszt jegyez idén az Interben, akikkel óriási előnnyel vezetik az olasz bajnokságot.

Rajta kívül tagja a keretnek Kenan Yildiz, aki a Juventusban szerepel ebben a szezonban és Arda Güler a Real Madrid fiatalja. Két hete megszerezte első gólját a La Ligában. Rutinosabb játékosok is vannak a támadószekcióban, például a korábbi Roma-játékos, Cengiz Ünder vagy a Lillel anno francia bajnok Yusuf Yazici. Enes Ünal neve a La Ligából lehet ismerős, a török csatár a Villarreal, a Levante, a Valladolid és a Getafe csapatát erősítette és 7 év után hagyta el télen a spanyol bajnokságot a Bournemouth kedvéért, így Kerkez Milost már ismerheti testközelből.

A védelemben szintén topligákat megjárt játékosokat fedezhetünk fel, Ozan Kabak a Hoffenheimen kívül Liverpoolban is megfordult, Zeki Celik jelenleg az AS Roma kötelékébe tartozik, míg Merih Demiral Szaúd-Arábiát választotta a nyáron, de a Juventusban és az Atalantában is játszott korábban. A spanyol Valencia védője, Salih Özkacar is pályára léphet ellenünk, ellentétben Caglar Söyüncüvel, aki PL-tapasztalattal (Leicester City) és La Liga tapasztalattal (Atletico Madrid) is rendelkezik, jelenleg a Fener védője.

A török ligában futballozó Galatasaray játékosra, Kerem Aktürkoglura is érdemes lesz figyelni, a 25 éves szélső 11 gólt és 5 gólpasszt jegyez az idei bajnokságban.

Szövetségi kapitány

Vincenzo Montella a japánok elleni 4-2-es vereség után érkezett és vele veretlen még a török válogatott:

  • Horvátország 0-1 Törökország
  • Törökország 4-0 Lettország
  • Németország 2-3 Törökország
  • Wales 1-1 Törökország

4 meccsen 3 győzelem és 1 döntetlen a mérlege, összesen 9 gólt lőttek és mindössze 3-at kaptak.

Az olasz mester korábban az AS Roma, az AC Milan, a Fiorentina és a Sevilla kispadján is ült, legutóbb a Dermispor csapatát irányította Törökországban. A 4-2-3-1-es formációt alkalmazta a legutóbbi mérkőzésén.

Idei program

A törökök a mi meccsünk után Ausztria, Olaszország és Lengyelország ellen készülnek az Eb-re, ahol Portugália, Csehország és a görög-grúz meccs győztese vár rájuk.

A Nemzetek Ligájában Walessel, Izlanddal és Montenegróval fognak megmérkőzni.

kép: UEFA

A török bajnokság

A török klubcsapatok közül a Galatasaray idén a Bajnokok Ligájában szerepelt, de európai porondon láthattuk a Fenerbahcét és a Besiktast is, 4 éve pedig a Basaksehir is ott volt a BL főtábláján.

Az aktuális keretből Szalai Attila játszott Törökországban (Fenerbahce), míg Mocsi Attila jelenleg is a Rizespor játékosa. Korábban Dzsudzsák Balázs, Varga Kevin, Megyeri Balázs, Koman Vladimir, Szabó Bálint, Feczesin Róbert és Otigba Kenneth is megfordult a török bajnokságban.

Utoljára a török játékos 2017-ben játszott a magyar élvonalban Mahir Saglik (Vasas) személyében, utána még Okay Aydin megfordult Debrecenben, de az NBI-ig nem jutott el.

Magyarország-Törökország 20:45