A magyar válogatott eddig 13 mérkőzésen találkozott Írországgal. Az örökmérleg kedvező, 5 győzelmet arattunk és csak kétszer kaptunk ki mai riválisunktól, hatszor döntetlen született. 25 gólt szereztünk, míg 18-at kaptunk. Írországnak 182 perce és 1991 óta nem tudtunk betalálni, azonban 3 meccse veretlenek vagyunk ellenük.
Az első találkozás
1934-ben Dublinban mértük össze erőnket az írekkel. Avar és Vincze góljaira ugyan két válasz is jött ír részről, de végül 4-2-es győzelmet arattunk.
1936-ban 3-3-as döntetlent értünk el ellenük, majd újabb barátságos meccseken 3-2-es győzelem és két 2-2-es döntetlen érkezett.
Az első tétmeccs és a legnagyobb győzelem
Az első tétmeccsre 1969-ben került sor, amikor Eb-selejtezőn 2-1-re nyertünk Írországban Dunai Antal és Bene Ferenc találataival. Ez volt a két válogatott 6. összecsapása. Az 1970-es világbajnokság selejtezőiben a visszavágót 4-0-ra nyertük meg. Ez a két csapat közti legnagyobb arányú különbség a történelem során. Góljainkat Halmosi Zoltán, Kocsis Lajos, Bene Ferenc és Puskás Lajos jegyezte.
Az első 0-0 és az első vereség
Jó 20 év után ismét egymásnak feszült az ír és a magyar válogatott az 1990-es vb-selejtezők során. A hazai mérkőzés 0-0-val ért véget, míg idegenben 2-0-ra kikaptunk, ezzel Írország a 9. mérkőzésén szerezte meg első győzelmét a magyar válogatott ellen. Az írek ekkor egészen a vb negyeddöntőjéig meneteltek. Azóta csak barátságos meccseket játszottunk az írekkel.
A dublini fordítás
1991-ben még egy barátságos meccset idehaza elvesztettünk az írek ellen, de két évvel később nagy győzelmet arattunk Dublinban.
Roy Keane már az első percben megszerezte a vezetést az íreknek, majd Niall Quinn a 4. percben már a második hazai gólt jegyezte. A Puskás Ferenc által vezetett magyar válogatott a második félidőben már gálázott: a 49. percben Hamar István szépített (1-2), majd a 69. percben már egyenlített (2-2). A 85. percben jött a drámai fordulat, Balog Zoltán góljával átvettük a vezetést, majd Urbán Flórián feltette a pontot az i-re: 2-4.
Azóta nem sikerült gólt lőni az íreknek.
A 2000-es évek felejthető összecsapásai
Két alkalommal találkoztunk azóta az írekkel, mind a kétszer barátságos meccseken Budapesten.
2012-ben a Puskás Ferenc Stadionban nem igazán eseménydús összecsapáson 0-0-val zártunk az írek ellen.
2021-ben az Eb-főpróbát tartottuk Marco Rossi vezérletével az írek ellen Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban. A magyar csapatban akkor Gulácsi, Fiola, Szalai A., Orbán, Kecskés, Bolla, Nagy Á., Kleinheisler, Schafer, Varga R. és Szalai Á. voltak kezdők, míg csereként Bogdán, Lovrencsics, Varga K., Nego, Hahn és Schön kapott játéklehetőséget.
Kevésbé szép eredmények 2023-ból
Tavaly az U17-es Eb-n találkoztunk az írekkel Felcsúton, azonban 4-2-es vereséget szenvedtünk.
A magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában a vb-résztvevő írekkel két meccsen maradt alul.
A magyar válogatott Dublinban
Eddig 6 alkalommal játszottunk idegenben az írekkel. 4-szer sikerült nyerni 1 döntetlen és 1 vereség mellett, valamint minden írországi fellépésünk alkalmával eredményesek voltunk legalább egyszer.
Góllövőlista:
3 gólos: Kolláth Ferenc
2 gólos: Sárosi György, Avar István
1 gólos: Sas Ferenc, Vincze Jenő, Markos Imre, Titkos Pál, Cseh László, Toldi Géza, Zsengellér Gyula, Hamar István
Dunai Antal, Bene Ferenc, Halmosi Zoltán, Puskás Lajos, Kocsis Lajos, Kovács Kálmán, Urbán Flórián, Balog Tibor
Ír góllövőlista:
2 gólos: Kevin O’Flanagen, Jimmy Dunne
1 gólos: Joel Donnelly, Paddy Bermingham, Joe O’Reilly, Bill Fallon, Tom Davis, Paddy Bradshaw, Jackie Carey, Don Givens, Paul McGrath, Tony Cascarino, David Kelly, Kevin Sheedy, Roy Keane, Niall Quinn