Schön Szabolcs a Bolton Wanderers labdarúgója lett

Az angol harmadosztályban (League One) szereplő Bolton Wanderers a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megvásárolták az NB1-es Fehérvát FC 8x-os magyar válogatott játékosát, Schön Szabolcsot. A 23 éves szélső 2027. nyaráig kötelezte el magát az angol együtteshez. A magyar játékos szerződése jövő nyáron lejárt volna a székesfehérvári együttesnél, így jött kapóra a Bolton ajánlata, ám azt nem lehet tudni, hogy mekkora összeg ellenében igazolt a szigetországba. Schön Szabolcs új csapatában a 23-as mezszámot választotta.

fotó: Bolton Wanderers

,,A balszélső posztot úgy éreztük, hogy meg kell erősítenünk. Jelenleg a rangidős játékosok közül csak Randell van ott, és ő sérüléssel bajlódik az előszezonban. Szabolcs volt az első jelöltünk az európai és a világpiacon, hihetetlen múlttal rendelkezik, az Ajaxban játszott gyerekkorától kezdve és egészen a magyar válogatottig jutott. Egy világbajnoki selejtezőn a Wembleyben is játszott, és segített hazájának pozitív eredményt elérni. Az európai kupaporondon is játszott a klubfutballban, szóval hihetetlen pedigréje van, és hozza azokat a képességeket, amelyekre szükségünk van ezen a poszton. Tökéletesen beszél angolul, és mivel az MLS-ben, a Dallasban játszott, érti az utasításokat angolul, és illik majd a játékunkhoz. Hihetetlenül izgalmas mindenki számára, hogy lássuk, mire megy majd itt. Most az a legfontosabb, hogy éreztessük vele, hogy igazán szívesen látjuk. Ismét elköltözik otthonról, távol a családjától, és mint Bolton Wanderers-családnak, gondoskodnunk kell arról, hogy támogassuk őt, és biztosítsuk, hogy az átmenet a lehető legzökkenőmentesebb legyen." – nyilatkozta a Bolton Wanderers menedzsere, Ian Evatt.

Schön Szabolcs a Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd onnan kikerült a méltán híres Ajax Amszterdam utánpótlásába, ahonnan számtalan kiváló futballista került ki. A szélső nem tudott megragadni a holland csapatnál, így 2019. februárjában az MTK-ba igazolt. A fővárosi kék-fehér együttesben jól ment neki a játék, 61 tétmérkőzésen 16 gólt és 10 gólpasszt jegyzett, amivel felkeltette az Észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Dallas FC érdeklődését, akik megvásárolták őt. Eleinte alapembernek számított ott is, majd a 2022-es szezonban különféle okok miatt kiszorult kezdőből, így ismét a váltás mellett döntött, ezúttal azonban a Fehérvár FC-be szerződött.

A Vidiben összesen 57 mérkőzésen 4 gólt és 11 asszisztot jegyzett, utolsó mérkőzését éppen szerdán játszotta a csapat színeiben, az azeri Sumqayit elleni Konferencia-Liga selejtező visszavágón.

fotó: Fehérvár FC

A 4x-es FA Kupa-győztes Bolton történelmének második magyar játékosa lett a 23 éves szélső, mivel a korábbi magyar válogatott kapus, Bogdán Ádám 2007 és 2015 között erősítette a klubot. A becsült piaci értékek alapján Schön Szabolcs lett az angol együttes második legértékesebb játékosa a maga 900 ezer eurójával.

A Bolton csapata majd augusztus 10-én kezdi meg a szereplését az angol harmadosztályú bajnokságban, ahol a Leyton Orient vendégei lesznek.