A szlovén élvonalban szereplő NK Maribor a hivatalos oldalán közölte, hogy megvásárolták az NB1-es Puskás Akadémia 22 esztendős szélsőjét, Komáromi Györgyöt, így a korosztályos válogatott játékos légiósnak áll. A fiatal támadó 2027. nyaráig kötelezte el magát a szlovén klubnál, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora összeget fizettek a játékosért a felcsútiaknak, de Sallai Roland játékjogának 2017-es értékesítése után Komáromi Györgyért kapta eddig a Puskás a második legnagyobb összeget története során.
fotó: NK Maribor
„Amikor hallottam a Maribor ajánlatáról, a projekt megismerése után beszéltem a szüleimmel, és habozás nélkül eldöntöttem, hogy a legnagyobb hagyományú szlovén klubban fogok szerepelni. Huszonkét évesen már száz meccsem van a magyar élvonalban, és úgy érzem, most már készen állok arra, hogy magasabb szinten is megmutassam a képességeimet. Válogatott szinten is van már némi tapasztalatom, eddig ötvenháromszor szerepeltem a junior-válogatottban és ott voltam a tizenhét éven aluliak világbajnokságán is. Meggyőződésem, hogy a Mariborral közösen el tudjuk érni a céljainkat, amelyekhez gólokkal és gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni. Már megnéztem a csapat néhány meccset, és biztosíthatom a klub szurkolóit, hogy együtt sok szép dolgot fogunk elérni. Együtt!” – nyilatkozta a maribori klubhonlapnak Komáromi György.
Komáromi György még 2015-ben került a Puskás Akadémiára, ahol 2020-tól szerepelt az első csapatban. Az NB1-es együttes színeiben 100 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és 17 találat mellett 12 gólpasszt ért el a magyar első osztályban.
fotó: Nemzeti Sport
„Izgatottan várjuk, hogy bemutassunk egy olyan játékost, akit már egy jó ideje figyelemmel követünk. Komáromi György egy rangos klubhoz fog csatlakozni, és úgy gondoljuk, hogy hozzá tud majd tenni a csapathoz a bajnoki címért folytatott küzdelem során.” - mondta a magyar játékossal kapcsolatban Tan Kesler, az NK Maribor futballprojektekért felelős igazgatója.
A Maribor hét forduló elteltével a 4. helyen áll a szlovén élvonalbeli pontvadászatban, igaz, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, míg a lemaradásuk mindössze három pont az éllovas
NK Olimpija Ljubljana mögött. Komáromi György vélhetően a szeptember 15-ei Koper elleni bajnokin mutatkozhat be a 16x-os szlovén bajnoknál.