Csiki Anna: Szeretnék BL-döntőben játszani

Csiki Annát a Ferencváros-Tottenham férfi Európa Liga mérkőzés kapcsán szólaltatta meg az M1.

Csiki Anna még szeptember hatodikán igazolt a Tottenham Hotspur csapatához Svédországból. Bár korábbi együttesével, a Hackennel a Bajnokok Ligájában szerepelt, ami nem lehetséges jelenleg a Spursnél, nem érzi visszalépésnek ezt az igazolást.

„Svédországba is azért igazoltam, mert azt éreztem, hogy Magyarországon már mindent elértem, amit lehetett: voltam többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, még a Ferencváros játékosaként bekerültem a válogatottba. Ezt követően szerettem volna új kihívásokat. Azért igazoltam Angliába, hogy folytassam ezt a sormintát. Már lenyilatkoztam többször, az álmom, hogy szeretnék Bajnokok Ligája-döntőben játszani, ehhez továbbra is tartom magam és minden nap ezért küzdök."

Bár szűk egy hónapja van csak Angliában , úgy érzi, a várakozásoknál jobban alakulnak a dolgai, a klubtól pozitív visszajelzéseket kap, jelenleg azért küzd, hogy a kezdőbe kerüljön és a csapatnál van egy régi ismerőse is, ugyan a vezetőedzővel, Robert Vilahamnnel éppen a Hackennél dolgozott korábban. Természetesen a Ferencváros-Tottenham mérkőzésről is kérdezték, Csiki szerint a Fradinak jó védekezésre és pontos kontrajátékra lesz szüksége.

„A sorsolást követően nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy mit várok a meccstől, és kinek fogok szurkolni. A Spursnek van olyan szurkolói bázisa, amely elkíséri majd a csapatot, és a médiában is sok szó esik a Ferencváros elleni meccsről, úgyhogy mindenki izgatottan várja, de szerintem én vagyok a legizgatottabb.”

Borítókép: Tottenham Hotspur