Callum Styles magasabb szinten szeretne futballozni

Callum Styles jelenleg az angol harmadosztályban szereplő (League One) Barnsley játékosa és elmondása szerint, szeretne magasabb szinten is futballozni, de először a pályán kell megmutatnia magát.

„Úgy érzem, magasabb szinten kellene futballoznom. Ehhez most a pályán kell elsősorban bizonyítanom.” – tette hozzá, így nem kizárt, hogy akár már januárban vagy jövő nyáron klubot válthat.

A 23 éves magyar válogatott játékosnak kishíján összejött a klubváltás a nyár folyamán, hiszen mindenben megállapodott a Watforddal, de jelenlegi klubja túl sokat kért érte, ezért nem sikerült a Championship klubhoz szerződnie. Mindezek mellett a Ferencváros is komolyan érdeklődött iránta és elmondása szerint volt realitása a transzfernek, de olyan sokáig elhúzódtak a Watforddal való tárgyalások, hogy az ő posztjára már igazoltak néhány játékost a zöld-fehérek.

,,A Watforddal már mindenben megegyeztünk, de a Barnsley túl sokat kért értem, amit végül nem fizettek ki. Ez a folyamat kissé elhúzódott, így azok a klubok, amelyek érdeklődtek irántam, ilyen volt például a Ferencváros is, más játékost igazoltak helyettem.” mondta Callum Styles.

A játékosnak 2025 nyaráig él szerződése a Barnsley együttesénél.

INTERVIEW | CALLUM STYLES - News - Barnsley Football Club

fotó: https://www.barnsleyfc.co.uk/

A középpályás ezután szót ejtett a magyar válogatottról is, ahol szeretné megszerezni az első gólját.

„Nagyon rég szeretném meglőni az első gólomat a magyar válogatottban, és szeretnék támadásban jobban érvényesülni a csapatban, de a szövetségi kapitány elképzeléseiben, ahogy mindenkinek, úgy nekem is megvan a saját szerepem. Én a középpálya közepén tudok a legnagyobb hasznára lenni a válogatottnak, remélhetőleg a következő meccseken kicsit szabadabban mozoghatok majd a támadóharmadban, és gólt is szerzek.

Végezetül az EB-re való kijutásról is szót ejtett Callum Styles. 

„Nagyon szeretnék kijutni az Európa-Bajnokságra, hihetetlenül sokat jelentene nekem, ha pályára léphetnék a jövő nyári kontinenstornán. Gyerekként ezeket a mérkőzéseket nézve nősz fel, a gondolat, ha sikerül kijutnunk, akkor ennek én is része lehetek egyszerűen csodálatos. Nagyon jó csapatunk van és én bízom magunkban. Az, hogy a válogatott következő mérkőzésére ilyen hamar elfogytak a jegyek, jól mutatja, hogy az egész ország mögöttünk áll, mi pedig szeretnénk büszkévé tenni a szurkolóinkat. Szükségünk is lesz a támogatásukra, mert egy Szerbia elleni győzelem óriási lépés lehet a kijutás felé.”  zárta mondandóját a magyar válogatott középpályás.

PL: három első osztályú klub is érdeklődik Callum Styles iránt - NS

fotó: http://nemzetisport.hu

Callum Styles valószínűleg ott lehet majd a magyar válogatottal a Szerbia és Litvánia elleni EB-selejtezőkön, de addig még két fontos mérkőzés vár rá a bajnokságban. Előbb a Cambridge United, majd az Exeter City ellen lép pályára a Barnsley színeiben.