Továbbra is nagy kérdés, hogy mi lesz a német élvonalbeli (Bundesliga) TSG Hoffenheim magyar válogatott védőjének, Szalai Attilának a sorsa. Az elmúlt időszakban többször kapcsolatba hozták a török Trabzonsporral, de lehetett hallani olyanról is, hogy a németek csak topligás bajnokságba hajlandóak elengedni a magyar játékost és állítólag már spanyol és olasz érdeklődés is befuthatott Szalaiért.
fotó: IMAGO
Nem sokkal ezelőtt a belga átigazolási hírekben legtöbbször jól értesült Sacha Tavolieri újságíró azt írja, hogy a magyar válogatott védőt a belga élvonalbeli Standard Liege szemelte ki. Tavolieri úgy tudja, hogy a 10x-es bajnokcsapat.
Mint ismert, a 46x-os magyar válogatott hátvéd 2023 nyarán igazolt a török Fenerbahcétól a Hoffenheimbe, méghozzá 12,3 millió euró ellenében. A németországi időszak azonban azóta nem alakult jól a számára, első idényében négy bajnokin kapott a Hoffenheimnél, majd kölcsönjátékosként háromszor lépett pályára a Freiburgban.
A most futó idényben mindössze egyszer volt meccskeretben, ami azt eredményezte, hogy az Európa-Bajnokság óta már a magyar válogatottba sem kapott meghívót.
fotó: Getty Images
A Standard Liege jelenleg 20 fordulót követően a 10. helyen áll a 16 csapatos belga élvonalbeli bajnokságban, mindössze öt ponttal lemaradva a felsőházi rájátszást érő pozícióktól.