Gyurcsó Ádám örül annak, hogy magyar csapattal nézhet szembe Európában

Az NB1-ben szereplő Paks csapata ellen kezdi meg a nemzetközi kupaszereplést a ciprusi élvonalban szereplő AEK Larnaca együttese a Konferencia-Liga selejtező 2. fordulójában. A larnacai együttes keretében ott van a 20x-os magyar válogatott balszélső, Gyurcsó Ádám is.

fotó: Getty Images

Gyurcsó Ádám a találkozó előtt a Nemzeti Sportrádióban beszélt a Paks elleni Konferencia-Liga selejtezőről, valamint saját és csapata helyzetéről.

„Tavaly a fehérorosz Zogyino ellen pályára léptem Magyarországon, Mezőkövesden gólt is szereztem, szóval nyilván emiatt is szép emlékekkel jöttem haza. S bár itthon vagyok, ettől függetlenül nem kaptam kimenőt, de ez nem is baj, a csapat mellett a helyem. kezdte mondandóját a 33 éves rutinos szélső. Csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, főleg annak fényében, hogy nálunk új edző van, új elképzeléssel, sok új játékossal, tehát hiba lenne másra koncentrálni. A felkészülésünk nem sikerült jól az eredmények tekintetében, de bízom benne, hogy nem ragadunk be az idény elején.”

A magyar támadó szerint az AEK-től nem lehet elvárni azt, hogy bejusson a Konferencia-Liga csoportkörébe.

„Nagyon fontos lenne, hogy tétmeccsen olyan eredményt érjünk el, ami építi a csapatot, a játékosokat és a közösséget is. Ez egy jó lépcsőfok lesz az együttes fejlődésében, és úgy gondolom, mindenki megpróbálja majd a lehető legtöbbet hozzátenni. A paksi csapat előző párharcából láthattuk, hogy itt nincs könnyű ellenfél. Szerintem számunkra nem lehet elvárás a csoportkörbe jutás, de természetesen a győzelem a célunk, és reméljük, hogy elérhetjük a főtáblát. Több időt szeretnék a pályán tölteni, mint az előző szezonban, azonban azt nem tudom, mennyi lehetőséget kapok ezen a két találkozón. Ezt majd az edző eldönti, én készen állok rá, hogy pályára lépjek a Paks ellen.” 

fotó: AEK Larnaca

A Paksi FC – AEK Larnaca Konferencia-Liga selejtező mérkőzés ma este 20:00-kor kezdődik a Fehérvári úti Stadionban. A találkozót a Duna World élőben közvetíti.