„Kicsi hiányérzetem azért van” interjú az NB3 egyik gólkirályával, Sármány Kristóffal

Sármány Kristóffal, az NB3 Keleti csoportjában játszó Hatvan csapatának támadójával készítettünk rövid interjút. Bár féltávnál, decemberben még csak 7 gólnál járt, tavasszal ugyanennyi idő alatt kétszer ennyi találatot szerzett, ezzel pedig megszerezte a gólkirályi címet.

A 22 éves játékos játszott korábban a Balmazújváros, a DEAC valamint a DVSC csapataiban is. Tavaly került a hatvani klubhoz, ahova sikerült hamar beilleszkednie, és egyelőre nincs hír róla, hogy távozna a csapattól nyáron.

Sármány Kristófnak köszönjük szépen, hogy időt szakított ránk. Fogadjátok szeretettel a vele készült rövid beszélgetést:

Kép: heol.hu

Majdnem minden mérkőzésen játszottál ebben a szezonban, viszont az idény elején nem termelted úgy a gólokat, mint a tavaszi etapban, ahol volt arra is példa, hogy egy meccsen négyet rúgtál, és végül 21 találattal lettél a Keleti csoport gólkirálya. Minek köszönhető ez a kiváló teljesítmény, az elmúlt hónapokban?

Ősszel az első pár fordulóban szélső támadóként számítottak rám és nem az eredeti posztomon a csatár pozícióban, ez is szerepet játszhatott abban, hogy kevesebb gólt sikerült rúgnom a bajnokság elején, másrészről pedig új csapatba kerültem, új csapattársak közé, és el kellett telnie pár meccsnek, hogy összeszokjunk. A tavaszi formám és hogy ennyi gólt sikerült rúgnom az nem csak az én érdemem, a csapaté is, együtt fejlődünk meccsről meccsre én pedig próbáltam minden előttem adódó lehetőségeket a legjobban kihasználni.

Csapatod viszont csak a 11. helyen végzett. Elégedett vagy ezzel a szerepléssel?

Ha a bajnokság elején azt mondják, hogy 11. helyen fogunk végezni, elfogadtam volna. Viszont úgy érzem hogy akár a 7-8-9. hely körül is végezhettünk volna, kicsi hiányérzetem azért van, de a szezon során nagyon sokat fejlődött a csapat és úgy érzem az én játékom is, szóval összességében elégedett lehetek ezzel a szezonnal.

Mit gondolsz, jövőre sikerül überelni ezt a teljesítményt?

Mindig ez a cél, a szezon előtt is kitűztem magam elé egy gólszámot, ezt szerencsére sikerült elérnem és a következő bajnokságban is ugyanezzel a felfogással fogok nekivágni.

Mi a célod a jövőben a labdarúgás terén?

Természetesen az, hogy minél magasabb szintre kerüljek és ott is bizonyítani tudjak.

Szűk 1 hét és a magyar válogatott újra pályára lép, méghozzá Montenegró ellen. Te hogy látod az esélyeinket? Kijut a nemzeti csapat az EB-re?

Elég jók az esélyeink. Szerintem ki fogunk jutni az EB-re!