Robbie Keane az FTC – Plzen EL-meccs előtt: ,,Ez egy más sorozat, mint a bajnokság”

Csütörtökön este folytatódik a labdarúgó UEFA Európa-Liga küzdelmei, de ezúttal már az egyenes kiesés szakaszban rendeznek mérkőzéseket, amelyeken érdekelt lesz a magyar rekordbajnok Ferencváros együttese is. Robbie Keane legénysége az EL-rájátszásban a cseh Viktoria Plzen ellen fog megküzdeni a legjobb 16 közé jutásért.

fotó: Sportfotók

A Fradi a mérkőzés előtti napon tartott edzést a Népligetben, majd a délután folyamán már sajtótájékoztatón vett részt Robbie Keane vezetőedző, valamint a játékosokat Ibrahim Cissé képviselte az eseményen.


Robbie Keane, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: „Minden ellenfelünkre alaposan felkészülünk, az európai porondon bizonyos szintig alkalmazkodunk is kell, hiszen minden ellenfelünket tiszteljük. Persze, biztos vagyok abban, ugyanígy tettek a csehek is, ők is próbálták megtalálni, melyek az erősségeink, és hol lehetünk esetleg sebezhetőek. A csütörtöki kezdőcsapatunkat mi ezen elemzések alapján állítjuk össze. Lesznek változások, de a kezdőről túl sok részletet nem szeretnék elárulni, biztos vagyok benne, hogy a riválisok is figyelemmel kísérik a sajtótájékoztatónkat. Egy biztos, a gyengébb bajnoki rajt miatt semmiféle nyomás nincs rajtunk, a magam részéről egyáltalán nem érzek ilyet, és a futballistáimon sem tapasztaltam hasonlót. Az Európa-Liga teljesen más terep… Tudjuk, merre tartunk, és hová szeretnénk eljutni. Némi aggodalomra adhat okot, hogy a legutóbbi bajnoki mérkőzéseinken nem találtunk a kapuba, az MTK és a Puskás Akadémia ellen is csupán helyzetekig jutottunk. Kevés gólt szereztünk, ez nem jó, de éppen ezért beszéltünk az elmúlt napokban sokat a futballistákkal, és elemeztük ki a bajnoki találkozón látottakat. Az Európa-Ligában szerencsére más volt a helyzet, az AZ ellen legutóbb hazai pályán négyet is lőttünk, és bár végül négy-három lett az eredmény, jó teljesítményt nyújtottunk, és a holland csapat elleni meccsen szurkolóinktól is rengeteg energiát kaptunk. Ebben bízom a Viktoria Plzen ellen is.”

A 44 esztendős ír szakembert ezután arról kérdezték, hogy elég lehet-e majd a Plzen ellen az AZ Alkmaar ellen nyújtott teljesítmény, valamint egy kicsit beszélt a cseh csapatról is.

,,Nagyon remélem, elég lehet! Az ott nyújtott teljesítménynek alapnak kell lennie. Mostanra a játékosok megismerték a személyiségemet, és mentalitásomat, nem szeretném, ha még egyszer gond lenne a hozzáállásunkkal. Biztos vagyok abban is, hogy a Viktoria Plzen ellen mindenki átérzi a találkozó jelentőségét, és mindent kiadunk magunkból. A játékosaik sokat futnak, labda nélkül is állandó mozgásban vannak, és nem ijednek meg az összecsapásoktól sem, erre felhívtam a futballisták figyelmét. Alaposan elemeztük a legutóbbi összecsapásaikat, öt-hat találkozójukat is analizáltuk, nem gondolnám, hogy az ott látott taktikán nagyban változtatnának. Ha mégis, arra is fel vagyunk készülve, ha úgy hozza a sors, minden eshetőségre reagálunk majd.”

Robbie Keane a sajtótájékoztatón elárulta, hogy nem szeretne tippelgetni a párharc kimenetelét illetően.

,,Más futballkultúrából érkeztem, de rengeteg európai csatán vagyok túl. Annak idején számos mérkőzést játszottam a Bajnokok-Ligájában, azon a szinten némileg mások voltak a riválisok, de az Európa-Ligát sem lehet lenézni, ez a második legkeményebb sorozat, nagy klubokkal, kemény ellenfelekkel. Legutóbb a Maccabi Tel-Avivval is átéltem néhány nehéz párharcot, sok hasonló színvonalú találkozót játszottunk, a nagy tét egyáltalán nem lesz újdonság számomra.”

fotó: Nemzeti Sport

Ibrahim Cissé, a Ferencvárosi TC védője: ,,Az alapszakaszban többször is láttam játszani a Viktoria Plzent, az Athletic Bilbao és a Anderlecht elleni összecsapásukat is figyelemmel követtem. Ezek alapján mondhatom, erős csapat vár ránk. A szakmai stáb alaposan felkészített bennünket, tudjuk, kemény összecsapásokra kell számítanunk, hiszen ők sem véletlenül jutottak el idáig. A múlt évben játszottunk felkészülési mérkőzést a Viktoria Plzen ellen, de az akkori tapasztalatokból túl sokat nem lehet kamatoztatni, hiszen mindkét csapat kerete sokat változott, nekünk Robbie Keane személyében új vezetőedzőnk is van. Arról nem is beszélve, hogy egy felkészülési találkozót még véletlenül sem lehet összehasonlítani az Európa-Liga rájátszásával. Készen állunk az összecsapásra, csakis a továbbjutás jöhet szóba.”

fotó: Nemzeti Sport


A Ferencváros csapata a múlt hétvégén 1-0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen, így nem éppen a legjobb szájízzel érkeznek majd ebbe a meccsbe a magyar csapat játékosai.

A Fradi utoljára 2021 nyarán találkozott cseh csapattal nemzetközi kupamérkőzésen, akkor a Slavia Praha volt az ellen a BL-selejtező 3. fordulójában. A zöld-fehérek végül 2-1-es összesítéssel túljutottak a prágai csapaton és bejutottak a BL-selejtező rájátszásába, ahol a svájci Young Boys jelentette számukra a végállomást.

fotó: MTI

Az EL-rájátszás már oda-visszavágós rendszerben fog zajlani, az első meccset ma este rendezik meg Budapesten, míg a visszavágóra egy hét múlva kerül sor Csehországban. Idegenben lőtt gól szabálya nincs érvényben, így amennyiben a kétszer 90 perc végén döntetlen az összesített állás, akkor hosszabbításra vagy akár 11-es párbajra is sor kerülhet. A párharc továbbjutója majd a sorozat nyolcaddöntőjében lesz érdekelt az olasz Lazio vagy a spanyol Athletic Bilbao ellen.

A Ferencvárosi TC – Viktoria Plzen Európa-Liga mérkőzés ma este 18:45-kor kezdődik a Groupama Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.