Pascal Jansen az Anderlecht – Ferencváros EL-meccs után: ,,Ezen a szinten az apró hibák is megbosszulják magukat”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a magyar rekordbajnok Ferencváros együttese 2-1-es vereséget szenvedett Brüsszelben a belga élvonalbeli RSC Anderlecht otthonában a labdarúgó Európa-Liga alapszakaszának első fordulójában.

fotó: Ferencvárosi Torna Club

Nem sokkal az összecsapást követően a zöld-fehérek vezetőedzője, Pascal Jansen értékelte a pályán látott dolgokat.


Pascal Jansen, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: ,,Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Azt mondtam a futballistáimnak a szünetben, hogy nagyobb elszántság kell ahhoz, hogy gólt szerezzünk. Amikor kikerültünk a nyomás alól, s támadni tudtuk az ellenfél kapuját, nüanszok hiányoztak, hogy eredményesek legyünk. A második félidőben megváltozott az Anderlecht játéka, de erre alapvetően jól reagáltunk. A mostani mérkőzés, akárcsak a dániai BL-selejtezőnk, igazolta, hogy ezen a szinten az apró hibák is megbosszulják magukat. Ez ma is így történt. Apró hibából kaptuk az első gólt, amivel megváltozott a játék dinamikája. A második gólunk is egy kisebb hiba után esett. A kiállítás után megszereztük azt a gólt, amivel visszajöttünk a meccsbe, de sajnos nem tudtunk újabb találatot elérni."

Az 51 esztendős holland tréner szerint az ilyen nemzetközi kupamérkőzésekből tudnak a lehető legtöbbet tanulni.

,,Ilyen meccseket kell játszani ahhoz, hogy ezen a szinten is jól tudjunk szerepelni. Ahova elértünk, az még nem elég. Tovább kell fejlődnünk. Nagyon vártuk ezt a mérkőzést, de sajnos nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ki kell használnunk a helyzeteinket ahhoz, hogy eredményesek legyünk."

fotó: Ferencvárosi Torna Club


A Ferencváros tehát vereséggel kezdte az EL-alapszakaszát, ám nincs sok idő a kesergésre, hiszen az előttünk álló hétvégén fontos bajnoki vár Pascal Jansen legénységére, ahol majd a Puskás Akadémia ellen fognak pályára lépni a Groupama Arénában.

Az Európa-Ligában pedig jövőhét csütörtökön javíthat majd a Fradi, ám vélhetően nem lesz egyszerű dolguk, mivel az angol élvonalban szereplő, világsztárok sokaságát is a soraiban tudó Tottenham Hotspur látogat majd az Üllői útra.