Nyert a Paks, de így is búcsúzott az Európa-Ligától – FC Corvinul Hunedoara – Paksi FC 0-2 (0-0)

Szinte reménytelen helyzetből várta a visszavágót a Paks együttese az Európa-Liga selejtezőjének 1. fordulójában. Bognár György legénysége a román másodosztályú Corvinul Hunedoara vendége volt. A párharc első mérkőzését a vajdahunyadi csapat nyerte meg, méghozzá nagyon simán, négygólos különbséggel.

fotó: MTI

A találkozó első lehetősége a románok előtt adódott, az paksi mérkőzésen mesterhármast szerző Marius Lupu a 32. másodpercben eltalálta a kapufát, majd pár perccel később egy hazai játékos csúsztatott a kapu fölé egy szögletet követően. Ezt követően nem sokkal Hahn János fejese fölé, majd az első paksi mérkőzésén pályára lépő Ötvös Bence távoli kísérlete szállt a kapu mellé.

A 14. percben Hahn lőtt kapura éles szögből, de csak az oldalhálót találta el, míg a túloldalon a románok csapatkapitányának, Neacsanak a lövése kötött ki hasonlóan az oldalhálóban.

A 28. percben egy véleményes eset történt: Könyves Norbert kapott labdát, két román védő szorításában is tisztára játszotta magát, majd végül a kapus is kicselezve a kapuba passzolt. A mérkőzés dirigáló szlovák játékvezető nem adta meg a gólt egy kis VAR-ozást követően, miután úgy ítélték meg, hogy a magyar támadó néhány miliméterrel előrébb tartózkodott.

A 32. percben Mezei Szabolcs próbálkozott távolról, de nagyjából egy métert tévedett, majd hat minutummal később egy kontrát követően Pirvulescu lőtt Ötvös szorításában 15 méterről, a léc alá tartó kísérletet Szappanos Péter ütötte ki.

A félidő végéig nem alakult ki nagyobb lehetőség egyik oldalon sem, így gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

fotó: Paksi FC

A fordulást követően hét perc elteltével egy veszélyes paksi szöglet következett, amikor is egy hazai játékosról majdnem a saját kapujába pattant a labda, de végül megúszták azt a lehetőséget a románok.

Sokáig nem történt semmi említésre méltó esemény, a Corvinul nyugodtan futballozott, míg a tolnaiak valamivel aktívabbak voltak, de nem találták az ellenszert.

A 70. percben a csereként beállt Böde Dániel jelentkezett egy lövésre jó 21-22 méterről, de a labda elment a bal alsó mellett.

A 78. percben egy szögletet követően valóságos paksi tűzijáték alakult ki a román kapu előtt, előbb Windecker József fejesét védte hatalmas bravúrral Lefter, majd a kipattanónál Böde ziccerét blokkolta a gólvonalon álló Neacsa, végül Papp Kristóf kísérletét is megúszta a Corvinul.

Néhány másodperccel később már nem állt a szerencse a vajdahunyadiak mellé: egy rosszul kifejelt labdára Könyves Norbert csapott le, aki jó 18 méterről a kapuba lőtt. A 35 éves támadónak némi mázlija is volt, hiszen a játékszer egy román játékoson irányt változtatott, és úgy került a kapuba. (0-1)

A 89. percben újabb gólt dolgozott le a hátrányából a Paks: Osváth Attila beadása megtalálta Böde Dánielt, aki 3 méterről a Corvinul kapujába csúsztatott. A 37 éves támadó 13 évet követően szerzett újra gólt az Európa-Ligában paksi szerelésben. (0-2)

A játékvezető nem sokkal később véget vetett a találkozónak, a Paks sokkal jobban játszott, mint az első mérkőzésen, amelynek egy kétgólos győzelem lett az eredménye.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=pio-5q-OAXA


Európa-Liga selejtező, 1. forduló, visszavágó

FC Corvinul Hunedoara (román) - Paksi FC 0-2 (0-0)

Románia, Nagyszeben, Sibiu Municipal Stadion

Vezette: Peter Kralovic (szlovák)

Corvinul: Lefter – Iacob, Lica, Manolache, Neacsa (Velisar, 84.) – Roger (Pop, 93.), Bradu (Ubbink, 84.), Hrezdac – Lupu, Bus, Pirvulescu (Girbita, 93.)

Vezetőedző: Florin Maxim

Paks: Szappanos – Ötvös, Kinyik, Szabó J. – Osváth, Mezei (Windecker, 62.), Vécsei (Vas, 71.), Papp, Kovács (Silye, 62.) – Hahn (Böde, 62.), Könyves

Vezetőedző: Bognár György

Gólszerzők: Könyves (78. perc), Böde (89. perc)


A Paksnak ez a győzelem sem volt elég, így búcsúzni kényszerültek az Európa-Liga további küzdelmeitől, viszont a nemzetközi kupaszereplés még nem ért véget a számukra, hiszen Szabó Jánosék a Konferencia-Liga selejtező 2. fordulójában folytathatják, ahol a Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató ciprusi AEK Larnaca lesz az ellenfelük.

A párharc első mérkőzését jövő héten csütörtökön rendezik meg Pakson, míg a visszavágót egy héttel később rendezik meg Larnacán.