A belga élvonalban (Jupiter Pro League) szereplő RSC Anderlecht csütörtökön a hivatalos oldalán jelezte, hogy távozik az egyesület kispadjáról a dán Brian Riemer. Egyes hírek szerint a 45 esztendős szakember távozása nem lepte meg a belga klub szimpatizánsait, mivel az elmúlt időszakban eredménytelen volt az együttessel.
fotó: RSC Anderlecht
,,Az RSC Anderlecht befejezte az együttműködést Brian Riemer vezetőedzővel. A klub szeretné kifejezni köszönetét Briannek az elmúlt 1 év és 9 hónap alatt az első csapat élén tanúsított elkötelezettségéért, a klubvezetés azonban elégtelennek értékelte a csapat teljesítményét." - áll a brüsszeli klub hivatalos közleményében.
Brian Riemer még 2022 decemberében nevezték a klub vezetőedzőjének, az előző szezonban bronzérmes helyre kormányozta a csapatot a dán szakember. Egyes belga sajtóhírek szerint a múlthét folyamán az edző ultimátimot kapott a vezetőségtől, hogy az elkövetkezendő két bajnokin minimum négy pontot kell szerezni. Nos, ez már kedden megbukott, miután 2-0-s vereséget szenvedtek a rivális Genk ellen. A szakember 76 mérkőzésen irányította a csapatot, amelyekből 39 mérkőzést nyert meg, 20 döntetlen mellett 17 vereséget szenvedett a gárdával.
fotó: RSC Anderlecht
Az új edző hivatalos kinevezéséig David Hubert, az RSC Anderlecht U18-as csapatának edzője lesz ideiglenes jelleggel a beugró a hétvégi Charleroi elleni bajnokin, ám az kérdéses, hogy ki irányítja majd a csapatot a jövőhét szerdai Ferencváros elleni Európa-Liga mérkőzésen.
A belga lapok szerint Riemer kirúgása nem volt meglepő, ám az időzítés nem túl szerencsés, tekintettel arra, hogy a a hétvégi bajnokin mindenképpen győznie kéne az Anderlechtnek, hogy ne kerüljön nyolc forduló után máris hét pont hátrányba a listavezető Genkkel szemben, valamint a közelgő nemzetközi kupamérkőzések szempontjából sem tartják jó döntésnek az edző elküldését.
fotó: Le Soir
A belga fővárosi lila-fehér egylet hét forduló után három győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a 4. helyen áll a belga élvonalbeli bajnokságban.
Az RSC Anderlecht - Ferencvárosi TC Európa-Liga mérkőzést jövőhét szerdán 21:00-kor rendezik meg a brüsszeli Lotto Parkban. A zöld-fehéreknek jó emlékei lehetnek a belga csapattal kapcsolatosan, hiszen az 1995/1996-os BL-selejtezőben 2-1-es összesítéssel sikerült felülmúlniuk őket, amelynek köszönhetően első magyar csapatként kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
fotó: Ferencvárosi Torna Club