Bognár György: ,,Nem lehet félvállról venni a Corvinult”

Csütörtökön megkezdődik a nemzetközi kupaszereplés a magyar csapatok számára, elsőként a tavalyi ezüstérmes és kupagyőztes Paks lép pályára. Bognár György legénysége az Európa-Liga selejtezőjének első fordulójában a tavalyi román kupagyőztest, a Corvinul Hunedoara csapatát fogadja a párharc első mérkőzésén. Érdekesség, hogy mindkét csapat másodjára szerepelhet Európában.

fotó: Nemzeti Sport

A találkozó előtt mindkét együttes megtartotta az ilyenkor szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatót, először a hazai pályán játszó paksiak válaszoltak az újságírók kérdéseire. A tolnaiak részéről Bognár György vezetőedző és Böde Dániel jelent meg az eseményen.

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője: ,,Három és fél hét nyilván nem ideális egy felkészüléshez, nem ártott volna öt-hat hét, viszont, mivel a csapatunk egyben maradt, nem volt nagy fluktuáció az öltözőben, mondhatnám azt is, készen vagyunk. A tavalyi csapatunk megvan, van mihez nyúlni, nekünk nem kell hat-nyolc embert beépítenünk a tétmérkőzésekig. Volt időnk lépéseket tenni, hogy képbe kerüljünk ellenfelünket illetően. Ugyan láttunk a tavalyi mérkőzéseikből összefoglalókat, de azoknak sok értelme éppen nem volt, hiszen a nyáron nyolc-tíz új játékost hoztak a klubhoz. Inkább így az edzőmeccseikre és a múlt hét csütörtökön játszott Román Szuperkupa-döntőre fókuszáltunk. Sikerült feltérképeznünk a Corvinult. Úgy gondolom, a kezdőcsapatukat illetően sok hibát nem fogunk elkövetni, úgy vettük észre, az elmúlt hetekben Ők is törekedtek egy kezdő tizenegy felállítására ellenünk. Kezdeményező futballt játszanak, elég, ha azt mondom, van, hogy két tízes játékossal is felállnak, ami azt jelenti, szeretnek játszani. Azt láttuk, a törekvéseik a futballra irányulnak. A mérkőzést két egyforma csapat vívja majd, próbálnak labda felé védekezni, jó futballt játszanak. Fontos, két mérkőzésen dől majd el a továbbjutás, amihez azért az utóbbi időkben nem voltunk hozzászokva. Az biztos, nem lehet félvállról venni a Corvinult, tavalyi eredményeik alapján lehetnének első osztályúak is. Fizikális mérkőzés lesz, de, hogy ebben végül ki lesz a jobb, csak csütörtök este derül majd ki."

A 62 esztendős szakember szeretné, ha csapata már az első mérkőzésen ráerőltetné az akaratát a román együttesre.

,,Rájuk szeretnénk erőszakolni az akaratunkat, ez a célunk, hisz’ mire várjunk, miért tapogatóznánk, állnánk vissza? Nincs időnk erre, a saját játékunkat kell játszani! Neki kell ugranunk a feladatnak! Felesleges találgatni, ki a jobb, egyelőre senki, majd a meccs után többet tudunk, nem lehet kijelenteni, hogy mi lennénk az esélyesebbek. Persze akkor lennénk elégedettek, ha nyernénk, de még egyszer mondom, két mérkőzésről szól a továbbjutás."

Bognár György beszámolt arról is, hogy Hahn János és Szélpál Norbert betegség, illetve sérülés miatt nem áll rendelkezésre, Windecker József és Halasi Zsolt kisebb problémákkal küzdött, de vállalják a játékot.

fotó: Paksi FC

Böde Dániel, a Paksi FC támadója: ,,Az elmúlt hetekben a stáb folyamatosan ellátott bennünket információkkal, és videón is kielemeztük Őket. Úgy gondolom, maximálisan felkészültünk belőlük. Az öltözőben továbbra is kiváló a hangulat, hála Istennek a sérülések elkerülték a játékosokat, teljes mértékben felkészültünk tehát a mérkőzésünkre."

A 37 éves csatár a 2011/2012-es szezonban már szerepelt az Európa-Liga selejtezőjében a paksiakkal, akkor egészen a harmadik körig meneteltek a selejtezőben. A rutinos játékos most is elégedett lenne ezzel az eredménnyel.

,,Tizenhárom éve három kört mentünk az EL-selejtezőben, szerintem ezt a teljesítményt most azonnal aláírná mindenki, viszont nem szeretném összehasonlítani az akkori dolgokat a mostaniakkal, csak a mostani feladatra koncentrálunk, ami adott. Nagyon boldog lennék, ha betalálnék, de a győzelem a legfontosabb, bárki szerezze a gólt. Tiszteljük a Corvinult, de úgy gondolom, ezt a mérkőzést csak mi veszthetjük el."

fotó: Paksi FC


Az atomvárosiak keretében nem történt komolyabb változás a nyári szünetben, egyedül Ötvös Bence említhető nagyobb igazolásnak, aki Kisvárdáról tette át a székhelyét Paksra.

A Paksi FC - Corvinul Hunedoara Európa-Liga selejtező mérkőzés ma 19:00-kor kezdődik a Fehérvári úti Stadionban, ahová a hírek szerint minden jegy elkelt. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

A párharc győztesére a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia-Ligába átkerülve a ciprusi AEK Larnacával méri össze a tudását.