Az Európa-ligában nem igazán megy, bemutatjuk az OGC Nice csapatát

Csütörtökön 18:45-től a Nice csapatát fogadja a Ferencváros az Európa-ligában, így röviden bemutatjuk a francia együttest.

Történelem

Az OGC Nice csapatát 1904-ben alapították. A nizzai alakulat négy alkalommal lett francia bajnok, mindegyik az ’50-es években nyerte meg. A Francia Kupát háromszor hódították el, 1997-ben utoljára. Legutóbb 2022-ben a Nantes ellen döntőztek, de 1-0-ra kikaptak a fináléban.

A BEK-ben 1957-ben és 1960-ban a negyeddöntőig jutottak, mindkétszer a Real Madrid ejtette ki őket. A Nice 2016-ban tért vissza az európai kupák főtáblájára, akkor a Schalke, a Salzburg és a Krasnodar mögött utolsó helyen végeztek. Rá egy évre a Bajnokok Ligája playoff-köréig jutottak, de kiestek a Napoli ellen. Az EL-ben a legjobb 32 között a Lokomotív Moszkva búcsúztatta őket. 2020-ban szerepelt ismét az Európa-ligában a Nice, amely a Leverkusen, a Slavia és a Hapoel Beer-Sheva mögött megint utolsó lett a csoprotjában 5 vereséggel. A 2022-23-as idényben a Konferencia-liga csoportját megnyerte a Nice a Kölnt, a Slováckót és a Partizant megelőzve. A nyolcaddöntőben a Sheriff Tiraspol még nem, a negyeddöntőben azonban a Basel akadályt jelentett.

kép: TF1

A Nice-ben korábban olyan játékosok fordultak meg, mint Mario Balotelli, Kasper Schmeichel, Kasper Dolberg, David Ospina, Patrice Evra, Hugo Lloris, Loic Remy, vagy Walter Benítez.

Idei szezon

A Nice az újonc Auxerre elleni vereséggel kezdte a francia pontvadászatot és a harmadik körben nyert először, akkor az Angers ellen 4-1-re. A marseille-i vereség után azonban gálát tartottak a St. Etienne ellen, hiszen 8-0-ra nyertek, két hete pedig a PSG ellen játszottak 1-1-es döntetlent.

Jelenleg 8. a tabellán az együttes 2 győzelemmel, 4 döntetlennel és 2 vereséggel.

Az Európa-ligában 1 pontot szerzett az együttes, a Real Sociedad ellen otthon 1-1-et játszottak, a Laziótól idegenben 4-1-re kaptak ki. Góljaikat Rosario és Boga szerezték. A tabellán 30. a Nice közvetlenül a Ferencváros előtt.

kép: Eurosport

A bajnokságban Guessand 4 gólt szerzett, Moukoko és Cho 2-2 gólos, míg Clauss, Ndombele, Bouadoui, Diop, Abdi, Rosario, Ndayishimiye egy-egy gólos.

A Nice a legutóbbi 5 tétmeccsén nem nyert, a hétvégén a Nantes vendégeként játszottak 1-1-es döntetlent.

Keret

A nyáron olyan játékosok érkeztek, mint a német támadó, Youssoufa Moukoko, vagy a francia középpályás, Tanguy Ndombele. Emellett a francia válogatott Clauss és az Aston Villától érkező Morgan Sanson is a Nice játékosa lett. A keretben megtalálhatjuk a veterán, 41 éves Dantét. A brazil védő 2016 óta játszik Nizzában. A francia Gaetan Laborde idén adós a gólokkal, a 30 éves csatár eddig csak Franciaországban játszott, de az elefátncsontparti Jeremie Boga megjárta már az angol, a spanyol és az olasz bajnokságot is.

A Nice vezetőedzője a francia Franck Haise, aki július elsejétől lett a Nice vezetőedzője. Mérlege eddig 10 meccs, 2 győzelem, 5 döntetlen és 3 vereség. Korábban 168 meccsen irányította a Lens csapatát, amellyel a Bajnokok Ligája főtábláját is elérte.