A hatszoros cseh bajnok és az előző idény Kl-negyeddöntőse: bemutatjuk a Viktoria Plzent

A Ferencváros csütörtökön a cseh bronzérmes Viktoria Plzent fogadja az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén. Most bemutatjuk a cseh együttest.

Történelem

Csehszlovákia szétbomlása után a Plzen zsinórban 6 idényt töltött a cseh élvonalban, majd 2005-ig ingázott az első két osztály között. A 2010-11-es idényben már bajnoki címet ünnepelhettek, azóta még öt alkalommal lettek a cseh élvonal legjobbjai. Az előző idényt a 3. helyen fejezték be, utoljára pedig 2022-ben lettek bajnokok.

kép: Viktoria Plzen

A Plzen bajnoki címét követően egyből sikerrel vette a 3 selejtezőkört és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a Barcelonával, a Milannal és a Dinamo Minskkel került egy négyesbe. A Milan ellen 1, a Minskkel szemben 4 pontot gyűjtöttek a csehek, így harmadikként az Európa-ligába kerültek át, ám ott a legjobb 32 között a Schalke megálljt parancsolt.

kép: Radio Prague

Két évvel később Európa-liga menetelésbe kezdtek a plzeniek, hiszen a csoportkör során legyőzték az Atletico Madridot, a legjobb 32 között pedig kiejtették a Napolit, de a Fenerbahce ellen véget ért a kupakaland a nyolcaddöntőben.

kép: Football.napoli.net

A 2013-14-es szezonban újra a Bajnokok Ligájában indult a Viktoria Plzen, de a Bayern München és a Manchester City ellen elmaradtak a bravúrok, a CSZKA Moszkva elleni győzelem pedig kevés volt. Az Európa-ligában ismét a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

Két sikertelen selejtezősorozat után 2015-ben az Európa-liga csoportkörében indult a Plzen, de a csoportból nem sikerült a továbbjutás, ahogy egy évvel később sem, bár az AS Roma elleni döntetlen kiemelkedett az eredmények közül. A 2017-18-as szezonban zsinórban harmadszor kerültek El-főtáblára a csehek, ahol a nyolcaddöntőben a Sporting búcsúztatta őket a sorozattól.

A 2018-19-es idényben visszatértek a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol többek között a Real Madrid és a Roma is rájuk várt. Ugyan nagy vereségekbe is beleszaladtak, a CSZKA elleni 4 pont és a Roma legyőzése az Európa-ligába mentette át az együttest, de ott a Dinamo Zagreb már nagy falat volt a 32 között.

Ezután a Plzen sikertelen időszakot tudhatott magáénak, hiszen 2019-ben és 2020-ban is kiesett a BL és az EL selejtezőiből, míg 2021-ben a Konferencia-liga főtábla sem jött össze. A jég 2022-ben tört meg, amikor a Bajnokok Ligájában tért vissza az együttes a főtáblára és rögtön egy veretes csoportba került. A Bayern München-Inter-Barcelona triumvirátus ellen nem sikerült pontot szereznie a piros-kékeknek.

Az előző idényben a Konferencia-ligában először volt főtáblás a Plzen és egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi döntős Fiorentina búcsúztatta őket.

2023 és 2024 telén a Plzen edzőmeccsen már találkozott a Ferencvárossal, előbb 0-0-s döntetlennel, majd 3-1-es cseh győzelemmel zárult a két együttes ütközete.

Idei szezon

A Viktoria Plzen jelenleg 2. helyen áll a cseh pontvadászatban, megelőzve a szezonban BL-főtáblás Sparta Prahát is. 21 bajnokiból 14-et nyertek, 4 döntetlen és 3 vereség mellett. A cseh Sulc 8 góllal a legeredményesebb a bajnokságban.

A csehek az Európa-liga selejtezőjében az ukrán Krivbaszt és a skót Heratsot ejtették ki és jutottak a főtáblára, ahol több olyan csapattal is találkoztak, mint a Ferencváros.

A Frankfurt otthonában 3-3-as, míg a PAOK ellen 2-2-es döntetlent értek el, mindkettő idegenbeli meccs volt. Az FTC ezzel szemben 2-0-s és 5-0-s vereséget szenvedett a két gárda ellen. A Ferencváros még az Anderlechttől kapott ki az alapszakaszban, a Plzen ellenük is nyerni tudott, igaz a Dinamo Kijevet jóval szorosabb meccsen múlták felül mint az FTC, de ők nem játszottak emberelőnyben. A Plzen emellett legyőzte a Real Sociedadot, a Manchester United ellen pedig csak a hajrában szenvedett vereséget.

A csehek a Ferencvároshoz hasonlóan 16 pontot gyűjtöttek és jobb gólkülönbséggel megelőzték a zöld-fehéreket, így a 15. helyen zártak.

A Viktoria Plzen Európa-liga eredményei a főtáblán:

  • Frankfurt-Plzen 3-3
  • Plzen-Ludogorets 0-0
  • PAOK-Plzen 2-2
  • Plzen-Real Sociedad 2-1
  • Plzen-Manchester United 1-2
  • Dinamo Kijev-Plzen 1-2
  • Plzen-Anderlecht 2-0
  • Bilbao-Plzen 3-1

Játékoskeret, vezetőedző

Legértékesebb játékosuk a 24 éves cseh támadóközéppályás, Pavel Sulc a Transfermarkt szerint, akinek értéke közel kétszeres a második legértékesebb játékoséhoz képest. A csehek kezdőjében többségében hazai játékosok találhatók, közülük az egyik legismertebb Matej Vydra, aki a Watforddal és a Burnleyvel évekig a Premier Leagueben futballozott. Légiósok közül iraki, libériai, szerb, brazil, bosnyák, szenegáli, francia és nigériai játékos is szerepel a Plzenben.

Az együttes vezetőedzője a 73 éves Mirolsav Koubek, aki a 2000-es évek elején és a 2010-esek közepén is irányította már a Plzent. Összesített mérlege 148 mérkőzés, 88 győzelem, 28 döntetlen és 32 vereség.