Pascal Jansen: ,,Még nem dőlt el a továbbjutás”

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Ferencváros együttese egy magabiztos, 5-0-s sikert aratott a walesi bajnok The New Saints ellen a Bajnokok-Ligája selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.

fotó: MTI

A Ferencváros nyáron kinevezett holland edzőjének, Pascal Jansennek ez volt az első tétmérkőzése a zöld-fehér együttes kispadján, amely remekül alakult. Az 51 éves szakember a találkozót követően értékelte a pályán látottakat.


Pascal Jansen, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: ,,Izgatott voltam a meccset megelőzően, a szurkolók csodálatosak voltak, remélem élvezték is a mérkőzést. Tényleg agresszívan, sok energiával játszott az együttes és előre akart futballozni. Nagyon szép gólokat szereztünk, jónéhány jó támadást hoztunk össze, de még fejlődésben vagyunk, még jobbnak kell lennünk. Nem, még nem dőlt el a továbbjutás. Ezt mondtam a srácoknak, hogy ez még csak az első félidő a párharcban. Edzünk most egy héten keresztül, és jön a második félidő, amit le kell játszani. De számunkra nyilván egy jó előny ez az ötgólos különbség, de úgy kell mennünk Walesbe, hogy befejezzük a melót. Azt gondoltam, hogy picit türelmetlenek voltunk az első félidőben. Három fantasztikus gólt szereztünk, de aztán utána túlságosan is előre akartunk menni. Azt mondtam a játékosoknak, hogy legyünk egy picivel türelmesebbek, hadd fussanak egyik oldalról a másikra. Igazából ők is rúghattak volna gólt, de hála Istennek ez nem történt meg. A cserékkel csak azt nézem, hogy a csapatnak mire van szüksége.”

A holland tréner elégedett volt a csapata hozzáállásával.

,,Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt 6 hét során. Nem vagyunk még elég fittek, több mérkőzésre van szükségünk, és igazából ugyanerre a magas intenzitásra számítok, minden egyes meccsen ezt várom el, erősebbnek kell lenni minden héten. Egyik sérülésünk sem súlyos, inkább fáradtságról van szó, de a mi szókincsünkben nem szerepel az, hogy "fáradtság". Még keményebben kell dolgoznunk annak érdekében, hogy kevesebb gondunk legyen. A legpozitívabb meglepetést számomra ma a szurkolók azzal, ahogyan köszöntöttek minket. Az együttes nagyon jól reagált erre, és bár természetesen Traoré volt a csúcs, de a mai egy nagyon jó csapatteljesítmény is volt egyben."

Pascal Jansen nem sokkal később Marquinhosról is beszélt, aki iránt egyes orosz sajtóhírek szerint a moszkvai Lokomotív érdeklődik, valamint szót ejtett a visszavágóról is.

,,Bízom benne, hogy nem! Én a vezetőedző vagyok, a pályán zajló eseményekért felelek, míg a klubnál vannak, akik a játékosok karrierjéért. A párharcra visszakanyarodva: jól állunk, hiszen kapott gól nélkül arattunk nagy különbségű győzelmet, de még nem végeztünk a munkával, vár ránk a második felvonás. Most a regenerálódásra összpontosítunk, és ha továbbjutottunk, akkor foglalkozunk a következő mérkőzéssel."

fotó: Nemzeti Sport


A The New Saints – Ferencvárosi TC BL-selejtezős párharc visszavágóját jövő héten kedden, 20:00-ás kezdéssel rendezik meg a walesi Oswestry városában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.