A cseh első osztályú bajnokságban szereplő Sigma Olomouc csapata csütörtökön reggel a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megvásárolták a lengyel élvonalbeli Raków Czestochowától a 2x-es magyar válogatott középpályást, Baráth Pétert. Állítólag a 23 esztendős futballistáért 2 millió eurónál is többet fizetett a cseh együttes.

fotó: Sigma Olomouc
,,Boldog vagyok, hogy az átigazolás lezárult, és a Sigma játékosa lehetek. Nagy kihívás vár rám. Tetszenek a klub ambíciói, ezért döntöttem az ajánlat elfogadása mellett. Hiszem, hogy a jövőben a dobogóért harcolhatunk és rendszeres résztvevői lehetünk az európai kupasorozatoknak.” – fogalmazott a transzfer létrejöttét követően Baráth Péter.
A játékos a DVSC és a Ferencváros mezét is viselhette korábban, és 2024 januárjában csatlakozott először a lengyel Rakówhoz, méghozzá kölcsönben, majd átigazolása az FTC-től 2025. júliusában vált véglegessé, amikor is a lengyelek csaknem 1 millió eurót fizettek a fővárosi zöld-fehéreknek.
A piros-kékek színeiben Baráth Péter összesen 64 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 5 gólt szerzett. Lengyel bajnoki ezüstérmet nyert, valamint csapatával bejutott a Konferencia-Liga főtáblájára, illetve az egyenes kieséses szakaszba is.
,,Rendkívüli módon örülünk, hogy sikerült megszereznünk Pétert. Meggyőződésünk, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy a csapatunk hasznára legyen. Nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosról van szó, ezt az európai kupaszereplései során is bizonyította, ráadásul válogatott labdarúgó. Hiszünk benne, hogy közösen sikeresek leszünk.” – tette hozzá Pavel Hapal, a Sigma Olomouc sportigazgatója.
A Sigma Olomouc jelenleg a 8. helyen áll a cseh élvonalbeli bajnokságban, míg a Konferencia-Ligában sikerült kvalifikálniuk magukat a legjobb 24 közé, ahol majd a svájci Lausanne vagy az angol Crystal Palace vár rájuk a nyolcaddöntőbe kerülésért folytatott rájátszás során.
Be the first to comment