Ismét Diósgyőrben szerepel kölcsönben a 2006-os születésű Varga Zétény, aki az előző idényben is piros-fehérben játszott, jelentette be kedden a Fizz Liga NB1-ben szereplő DVTK. A 19 esztendős utánpótlás válogatott szélső támadó a Ferencvárostól érkezett a miskolciakhoz, a kölcsönszerződése pedig 2027 nyaráig szól majd a borsodi együttesnél.

fotó: DVTK
,,Nagyon örülök, hogy visszatérhettem Diósgyőrbe! Sok tapasztalatot szereztem az előző idényben, fejlődtem a DVTK játékosaként, amiért hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben. Ősszel Soroksáron játszottam, de most úgy éreztem, készen állok a visszatérésre. Tapasztaltabb játékos lettem az elmúlt időben, ami hasznomra válik a jövőben. Első számú célkitűzésként szeretném kiharcolni a helyem a kezdőcsapatban, és megmutatni, hogy jó futballista vagyok, amire az előző időszakban nem volt lehetőségem, ami persze rajtam is múlott. Sokat kell edzeni, gólokat lőni, és akkor biztosan sikerülni fog.” – fogalmazott a bejelentést követően Varga Zétény.
Az FTC-nevelésű támadó, Varga Zétény a 2024/2025-ös idényben már Diósgyőrben szerepelt kölcsönben, előtte megfordult a másodosztályú Soroksárban, valamint harmadosztályú Ferencváros II-ben, de korábban már bemutatkozhatott a fővárosi zöld-fehérek első csapatában is.
Az előző szezonban mutatkozott be az élvonalban, összesen hét bajnokin és két kupamérkőzésen viselte a borsodiak mezét Utóbbi sorozatban egy gólt is szerzett Kazincbarcika vendégeként. Mindeközben rendszeresen hívták őt a korosztályos válogatottakba, az U19-es csapat mérkőzéseire pedig már Diósgyőrből utazott el. Az őszi szezont ismét az NB2-es Soroksárnál töltötte, most pedig újra a DVTK-ban futballozhat.
,,Nyáron is tárgyaltunk Hajnal Tamással Varga Zétény megtartásáról, de akkor nem sikerült megállapodnunk. Most viszont sikerült megegyezni, és újabb másfél évig Diósgyőrben játszik kölcsönben a fiatal szélső. Szerencsés egybeesés, hogy nagyon régóta, 12 éves korától ismerem, mert amióta Ferencvárosba igazolt rendszeresen játszott Patrik fiam ellen, a korosztályos válogatottakban pedig csapattársak. Ugyanakkor Vladimir Radenković vezetőedző az előző idényben dolgozott vele. Rendkívül gyors, lendületes, erős egy az egy elleni párharcokban, és gólveszélyes. Az erényeit kell még jobban kibontakoztatni, a gyengeségeit pedig fejleszteni, és ehhez a legjobb kezekbe került. Örülök, hogy hosszabb időre tudtuk kölcsönvenni, így nem kell azzal foglalkoznia például most nyáron, hogy adott esetben vissza kell térnie, hanem csak a Diósgyőrre és a teljesítményére tud koncentrálni. Tavasszal sérüléssel bajlódott nálunk Diósgyőrben, ezért kevesebb lehetőséghez jutott, mint amennyit a tehetsége és a tudása indokolt volna, így a soroksári félév akár még hasznára is válhatott. Bízom benne, hogy sokat fog fejlődni, és akkor mindannyian jól járunk ezzel a megállapodással.” – tájékoztatott Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.

fotó: Nemzeti Sport
Varga Zétény már átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd megérkezett Dél-Spanyolországba, a DVTK edzőtáborába, ahol bekapcsolódott a közös munkába.
Be the first to comment