Fradi legyőzte idegenben a Puskást – Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-2 (0-0)

Puskás Akadémia – Ferencváros mérkőzéssel zárult vasárnap este a labdarúgó Fizz Liga NB1 15. fordulójának hétvégi programja. A fővárosi zöld-fehérek hétközben bravúros döntetlent értek el az Európa-Ligában a török Fenerbahceval szemben.

fotó: Sportfotók

A 2. percben nagy helyzettel indítottak a felcsútiak, Kanichowsky labdavesztése után Colley hat méterről próbált gólt szerezni, ám Dibusz Dénes remek reflexszel hárított. Hét perccel később Colley ismét helyzetbe került, ezúttal hét méterről a bal kapufa mellé lőtt. A 15. percben Dárdai Palkó jobb oldali szögletét Golla fejelte, ám a labda erőtlen volt, és célt tévesztett.

A 34. percben jött az első komolyabb ferencvárosi lehetőség, Tóth Alex szabadrúgását követően Raemaekers fejelt, de a kapuba tartó labdát Szappanos Péter nagy bravúrral hárította. Három perccel később a túloldalon Dárdai jobb sarokba tartó lövése kerülte el egy méterrel a kaput.

A 39. percben újabb vendég lehetőségek következtek, előbb Tóth Alex éles szögből leadott lövését hárította Szappanos, majd a kipattanó Gruber Zsombor próbálkozott, de azt is hárította a hazaiak magyar válogatott kapusa.

Az első félidő hosszabbításában még a Puskás előtt adódott egy nagy lehetőség, Dárdai jobb oldali beadását Golla próbálkozott, de Dibusz nagy bravúrral mentett a gólvonalról, így gól nélküli eredménnyel zárult a játékrész, ahol jobbára a helyzetek és a kapusok domináltak.

fotó: Sportfotók

A második félidő elején továbbra is kiegyenlített játék folyt, de az első igazán veszélyes helyzetre nem kellett sokat várni, ugyanis az 54. percben előnybe került Ferencváros: Makreckis jobb oldalról laposan passzolt középre Kanichowskyhoz, aki 17 méterről gyönyörűen csavarta a labdát a kapu bal oldalába. (0-1)

Hat perccel később büntetőhöz jutott az FTC, miután Gruberrel szemben Golla szabálytalankodott a 16-oson belül. A labda mögé a sértett állt oda, aki ballal magabiztosan lőtt a kapu közepébe. A 21 esztendős támadónak ez volt a 8. gólja a bajnokságban. (0-2)

Nem sokáig vezetett két góllal a vendég együttes, hiszen a 67. percben szépíteni tudott a Puskás Akadémia: Duarte remek ütempasszal ugratta ki Dárdait, aki egy átvétel után nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. (1-2)

A gólnak köszönhetően megélénkült a felcsútiak játéka, próbálták nyomás alá helyezni az ellenfelet, míg a Fradi igyekezett kontratámadásokból lezárni az összecsapásból. A 87. percben Ötvös Bence remek ívelést küldött középre, pontosan Zachariassen fejére, aki hat méterről a kapu jobb oldalába bólintott volna, ám Szappanos elképesztő reflexszel hárított.

A hajrában Tóth Alex és Zachariassen révén lezárhatta volna a meccset az FTC, de egyik sem volt eredményes, míg a hazaiak leginkább a beadásokban bízott, de az eredmény már nem változott, így a Ferencváros 2-1-re legyőzte idegenben a Puskás Akadémiát.

forrás: M4 Sport


Fizz Liga NB1, 15. forduló

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-2 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 3242 néző

Vezette: Rúsz Márton (Kóbor Péter, Ország Péter)

Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras (Harutjunyan, 23.), Márkgráf, Golla, Ormonde-Ottewill (Fameyeh, 78.) – Duarte – Lukács D., Okeke (Vékony, 61.) Dárdai P., Nagy Zs. – Colley (Németh A., 78.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Ferencváros: Dibusz – Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Kanichowsky (Zachariassen, 80.), Julio Romao (Ötvös, 46.), Tóth A., Nagy B. (O’Dowda, 80.) – Gruber (Madarász, 92.), Joseph (Yusuf, 80.)
Vezetőedző: Robbie Keane

Gólszerzők: Dárdai P. (67. perc) illetve Kanichowsky (54. perc), Gruber (60. perc – 11-esből)

fotó: Sportfotók


A Ferencváros ennek a győzelemnek köszönhetően feljött a tabellán a 2. helyre, míg a Puskás Akadémia visszacsúszott a 6. helyre. A következő fordulóban a Fradi majd a Kisvárdát látja vendégül, míg a felcsútiak majd a DVSC vendégei lesznek.

Be the first to comment

Leave a Reply