A tabella második feléhez tartozó Zalaegerszeg a 2. helyen álló Paksot fogadta szombaton kora délután a labdarúgó Fizz Liga NB1 15. fordulójában.

fotó: Paksi FC
Már az összecsapás korai szakaszában komoly helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, elsőként a 3. percben Maxsuell közeli lövését hárította Kovácsik Ádám, majd a 7. percben Horváth Kevin szögletét követően még tisztáztak a hazai védők, majd Zeke Márió 17 méterről lőtt, de a kísérlet végül elakadt a zalaiakban.
A 13. percben egy szabadrúgás után az előre mozduló Peraza hét méterről fejelt, de jóval a kapu fölé, majd nem sokkal később Joao Victor tört be a 16-oson belülre, de kissé kiszorított szögből nem tudott a kapu hosszú oldalába lőni. A folytatásban inkább a mezőnyben folyt a játék a felek között, nem igazán alakult ki komoly helyzet egyik kapu előtt sem.
A 35. percben a hazaiak veszélyezetettek, Kiss Bence indult meg a felezővonaltól a kapu irányában, majd 18 méterről lőtt, de egy kevéssel elment a jobb felső sarok mellett. Nem sokkal később ismét Kiss került helyzetbe, ezúttal 20 méterről próbálkozott a hazaiak középpályása, de Kovácsik bravúrral védeni tudott.
Ezután Maxsuell került helyzetbe, miután levált a védőjéről, hét méterről lőtt a brazil játékos, ám Kovácsik lábbal hárította a lövést, majd a paksiak hálóőre rosszul mozdult ki a kapujából, amelynél Várkonyi Bence fejelt, de a gólba tartó labdát Zeke az utolsó pillanatban kivágta a gólvonalról, így 0-0-val ért véget az első félidő.

fotó: Nemzeti Sport
A második játékrész paksi helyzettel indult, a 48. percben Böde Dániel cselezte ki a védőjét, majd 20 méterről lőtt, de Gundel-Takács Bence könnyedén hárított, míg a zalaiak részéről Bakti Balázs lőtt, amelynél észnél kellett lennie Kovácsiknak, aki magabiztosan fogta a labdát.
Az 51. percben hatalmas lehetőség puskázott el a Zalaegerszeg, Joao Victor remek indítást kapott, majd a brazil szélső a gyorsaságát kihasználva lefutotta a védőket, kicselezte Kovácsikot is, de az ötös bal sarka közeléből az üresen maradt kapu mellé lőtt. Nem sokkal később Bakti végezhetett el egy szabadrúgást a kaputól 20 méterre, de a lövés végül a léc fölött szállt el.
A 77. percben Calderón egy remek ütempasszal ugratta ki Daniel Limát, aki nyolc méterről a bal alsó sarkot célozta meg, ám a paksiak kapusa, Kovácsik nagy bravúrral hárította a próbálkozást.
A hajrában mindkét együttes ment előre a győztes gólért, amelyet végül a Zalaegerszegnek sikerült megszereznie: a 93. percben egy beívelés után Várkonyi lefejelte a labdát a 11-es ponthoz érkező Szendrei Norbert elé, aki egy pattanás után a jobb felsőbe bombázott. (1-0)
Nem sokkal később véget is ért az összecsapás, így Szendrei Norbert kései góljának köszönhetően 1-0-ra nyert hazai pályán a Zalaegerszeg a Paks ellen.
forrás: M4 Sport
Fizz Liga NB1, 15. forduló
Zalaegerszegi TE – Paksi FC 1-0 (0-0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1871 néző
Vezette: Zierkelbach Péter (Huszár Balázs, Szécsényi István)
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Bodnár G., Peraza, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Csonka, 80.), Amato, Szendrei N. – Bakti (Daniel Lima, 70.), Joao Victor (Krajcsovics, 70.), Maxsuell
Vezetőedző: Nuno Campos
Paks: Kovácsik – Szabó J., Kinyik, Lenzsér – Osváth, Horváth K., Papp K., Vécsei (Gyurkits, 72.), Zeke – Pető M. (Hahn, 46.) – Böde (Szendrei Á., 72.)
Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Szendrei N. (90+3. perc)

fotó: Nemzeti Sport
A Zalaegerszeg ennek a sikernek köszönhetően stabilizálta magát a 8. helyen, míg a Paks maradt a tabella 2. helyén. A következő fordulóban a zalaiak majd Újpestre látogatnak, míg a tolnaiak majd az MTK-t fogadják.
Be the first to comment