Hétfő óta együtt készül Telkiben a magyar labdarúgó válogatott a soron következő két világbajnoki kvalifikációs mérkőzésre. A keret tagjai hétfőn konditermi edzésen vettek részt, mivel Marco Rossi szövetségi kapitány nem tervezett aznap pályás edzést, mivel a keret tagjainak regenerálódásra volt szüksége, míg kedden már labdás edzést vezényeltek a játékosoknak.

fotó: MLSZ
A hétfői edzést megelőzően a válogatott két játékosa, a keretbe frissen behívó Redzic Damir, valamint a 7x-es válogatott Tóth Alex állt az újságírók rendelkezésére.
A Ferencváros fiatal középpályása már nagyon várta, hogy újra összetartáson vehessen részt a válogatottnál, valamint méltatta az újonc Redzicet, akivel korábban együtt futballoztak a Fradi II-ben is.
,,Jó érzés, hogy immár sokadik alkalommal lehetek itt a válogatottnál. Akarva-akaratlanul is egyre magabiztosabb vagyok. Jönnek közben új arcok is, különös érzés, hogy immár nem én vagyok az új fiú a csapatnál. Jól ismerjük egymást a Damirral. Jó néhány mérkőzést játszottunk egymás mellett, örülök, hogy itt van. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy ő is itt lesz a keretben. Damirral a Népligetben sok délutánt eltöltöttünk közösen, ebéd és edzés között gyakran közösen ütöttük el az időt. A hétvégén szép gólt lőtt, aligha bánja, hogy önbizalommal telve érkezhetett meg Telkibe.”
A 20 esztendős játékos góllal és gólpasszal zárta a legutóbbi hétvégét, így önbizalomtól duzzadva várhatja ő is az elkövetkezendő napokat. Tóth újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem számít milyen poszton számít rá a szövetségi kapitány, ahová berakják, ott szeretne majd teljesíteni.
,,Mindig jó góllal, gólpasszal megérkezni a válogatotthoz. Ebből is lehet erőt meríteni az előttünk napokra. Azt szoktam mondani, mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek! Tudom, melyik poszton mit várnak el tőlem, és a szerint játszom. Próbálok megfelelni a szakmai stáb elvárásainak, na, és persze a magammal szemben támasztott követelményeknek is.„
Tóth Alex az örmények ellen hasonló összecsapásra számít, mint amilyen volt októberben a Puskás Arénában, amelyet végül a mieink 2-0-ra megnyertek Lukács Dániel és Gruber Zsombor góljaival.
,,Egy hasonló mérkőzésre számítok. Fontos lesz, hogy ugyanúgy kezdeményezzünk, mint a budapesti összecsapáson. Örményországban ki-ki mérkőzés lesz, nehéz 90 perc elé nézünk, és miután mind a két válogatottnak fontos az eredmény, alighanem a vártnál is keményebb párharcok lesznek. Nagyon jó lenne, ha csütörtök este már nyugodtan hajthatnánk álomra a fejünket, és bebiztosítanánk a csoport 2. helyét magunk számára.”

fotó: Nemzeti Sport
A szlovák első osztályú DAC-ban futballozó Redzic Damir nagyon örült az első felnőtt válogatott meghívójának, és elmondása szerint büszkességgel lépett be az edzőközpontba.
,,Büszkeséget éreztem, amint beléptem az ajtón. Tisztában voltam vele korábban, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány személyesen nézett meg a Slovan elleni meccsünkön, és mivel jó formában voltam, titkon bíztam benne, hogy itt lehetek a keretben. Persze nem gondoltam túl a dolgokat, próbáltam tenni a dolgomat. Van, akit már ismerek a keretben, Tóth Alex volt az első, aki rám írt a kerethirdetés után.”
A 22 esztendős támadó a hétvégén ismételten eredményes volt a szlovák bajnokságban, ezúttal a Ruzomberok kapuját vette egy káprázatos kapáslövéssel, amely végül három pontot ért a dunaszerdahelyiek számára.
,,Örültem a gólomnak, ráadásul a többiek azt mondták, hogy szép is volt. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy itt lehetek. A DAC-nál a csapattársaim is mind gratuláltak, éppen ebédeltünk, amikor volt a kerethirdető sajtótájékoztató a televízióban.”
Redzic szeretne minél több mindent ellesmi majd újdonsült társaitól az elkövetkezendő napokban.
,,Mindenre próbálok odafigyelni! Nagyon vártam már az első közös edzést. Tele van a keret minőségi játékosokkal, úgyhogy sok mindenkitől tudok tanulni. Nyitott szemmel fogok járni mindelhol!”
A magyar válogatott tagjai az időeltolodás miatt már kedden délután elutaztak Jerevánba, ahol csütörtökön fognak megmérkőzni Örményországgal, majd vasárnap délután az Írország elleni hazai mérkőzéssel zárjuk majd világbajnoki kvalifikációs sorozatot.
Be the first to comment