Három vesztes bajnoki után ezúttal a Békéscsaba vendége volt az FC Ajka az NB II. 8. fordulójában.
A hatodik percben rögtön tizenegyeshez jutottak a vendégek, miután Nagy Gergő buktatta Mohost, a büntetőt Cipf végezte el, de Takács hárított, az ismétlés pedig mellé ment. Válaszképp Ésik kínálta meg Szabadost, de állta a sarat az ajkaiak kapusa. Ezt követően Harsányi próbálkozott távolról, de Szabados szögletre tudta tolni a békéscsabai játékos átlövését, majd a félidő végén Viczián helyzeténél ismét hárított. Az 54. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Cipf tette le Mohosnak a labdát, aki 24 méterről a bal alsóba lőtt (0-1). A 80. percben lezárta a meccset az Ajka, Kirchner passzolt vissza Katonához, aki higgadtan helyezett a jobb felsőbe (0-2). Az Ajka ezzel megtörte rossz sorozatát, míg a Békéscsaba sorozatban másodszor szenvedett vereséget.

MERKANTIL BANK LIGA, 8. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE−FC AJKA 0–2 (0–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 850 néző. Vezette: Jakab Árpád (Sinkovicz Dániel, Dobos Dávid)
BÉKÉSCSABA: Takács J. – Kuzma, Viczián, Hodonicki, Mikló – Harsányi I. (Sármány, 75.), Szabó B. (Pelles, 75.), Zsolnai (Pusztai, 85.), Nagy G. (Kóródi, 62.) – Borsos, Ésik (Balla, a szünetben) Vezetőedző: Csató Sándor
AJKA: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Garai (Katona I., 75.) – Tóth G., Csizmadia Z., Mohos (Sejben, 60.), Szabó M. (Doncsecz, 55.) – Cipf (Kenderes, 75.), Herjeczki (Kirchner, 55.) Vezetőedző: Horváth András
Gólszerző: Mohos (54.), Katona I. (80.)
Be the first to comment