HIVATALOS: Schön Szabolcs a következő szezont az ETO-nál tölti kölcsönben

A Fizz Liga NB1-ben szereplő ETO FC hétfőn délelőtt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a 9x-es magyar válogatott labdarúgó, Schön Szabolcs érkezését. A 24 esztendős, balszélső támadóként és balhátvédként is bevethető futballista egy évre kölcsönbe érkezett Győrbe az angol harmadosztályú Bolton Wanderers csapatától.

fotó: ETO FC

Schön Szabolcs fiatalon a Budapest Honvéd, majd a holland Ajax Amsterdam akadémiáján is nevelkedett. 2019 nyarán hazatért az MTK-ba, ahol hamar alapember lett, majd a 2020/2021-es szezonban sikerült felhívnia magára figyelmet, amikor a fővárosi kék-fehérek játékosaként 33 tétmérkőzésen 11 gólt és 5 gólpasszt ért el.

2021 nyarán végül az észak-amerikai profi ligában szereplő Dallas FC szerződtette, ám ott nem teljesen alakultak jól számára a dolgok, bár 26 meccsen 7 gólt készített elő. Egy évnyi amerikai kitérőt követően visszatért Magyarországra, méghozzá a Fehérvár FC-be, ahol ismét alapembernek számított, 57 tétmérkőzésen 4 gól és 11 gólpassz fűződött a nevéhez.

Tavaly augusztusban a Bolton közel 1 millió euró ellenében megvásárolta a játékjogát a székesfehérváriaktól, és Angliában is hamar bejátszotta magát a kezdőcsapatban, sőt, a számára eddig ismeretlen balhátvéd pozícióban is remekül megállta a helyét. Az előző idényben 44 találkozón 1 gólt és 5 asszisztot jegyzett.

fotó: Getty Images

A mostani szezonban már nem lépett pályára, méghozzá saját kérésére. A háttérben az állhat, hogy csapata szerkezetet váltott az idei idényre, a magyar futballista addigi posztja pedig megszűnt, márpedig fejlődése szempontjából olyan klubban szerette volna folytatni a pályafutását, amelyben az általa preferált szerepkörben számítanak rá.

Állítólag hetekkel korábban a svéd első osztályú, valamint a győriek Konferencia-Ligás ellenfele, az AIK Stockholm nagyon közel járt Schön Szabolcs megszerzéséhez, ám a Csongvai Áront is a soraiban tudó északi együttes váratlanul visszalépett az üzlettől.

Be the first to comment

Leave a Reply