Újpesten is nyert és továbbra is száz százalékos a Gyirmót FC


NB III, Észak-Nyugati csoport – 4. forduló

Újpest FC II – Gyirmót FC Győr 0–3 (0–1)
Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentrum, 120 néző. Vezette: Maml

Gólszerzők: Szarka (21.), Madarász (69.), Lányi (88. – 11-esből)

Újpest II: Juhász – Mándi, Kaczvinszki, Fehér Cs., Horváth D., Tamás K. (Palkó 58.) – Vas (Cseh 84.), Geiger (Mező 46.), Tajti M. (Kollarik 46.), Árki (Kéri B. 70.) – Katona B.
Vezetőedző: Mundi Viktor

Gyirmót: Papp Zs. – Nagy T., Hudák D. (Szegi 53.), Lányi B., Hajdú – Kiss N., Madarász – Ivan (Miknyóczki 61.), Rácz (Hudák M. 71.), Kicsun (Tömösvári 61.) – Szarka (Szabó M. 71.)
Vezetőedző: Weitner Ádám


A mérkőzés összefoglalója

A találkozó jó iramban kezdődött, és a gyirmótiak kezdeményeztek többet. Az első nagy helyzetek Kicsun és Ivan előtt adódtak, majd a 21. percben megszületett a vezető gól: Ivan jobb oldali beadását Szarka Ákos csúsztatta a kapuba (0–1).

A szünet után felélénkült az Újpest II játéka, Árki lövését bravúrral tolta szögletre Papp, majd az idő múlásával a vendégek ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést. A 69. percben bal oldali akció végén Madarász helyezett közelről a kapuba (0–2).

A hazaiak a 74. percben büntetőhöz jutottak, ám Vas tizenegyesét Papp hárította, így nem tudtak szépíteni. A hajrában ismét büntető következett, de ezúttal a másik oldalon: Miknyóczki buktatása után Lányi állt oda, és magabiztosan értékesítette a lehetőséget (0–3).


Edzői értékelések

🟡 Weitner Ádám (Gyirmót): „Az első félidőben ragyogóan futballoztunk, több helyzetünk is volt. A második játékrészben is kézben tartottuk a meccset, bár kicsit játszottunk a tűzzel. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk.”

🟣 Mundi Viktor (Újpest II): „Hazai pályán három gólt kapni mindig csalódás. Az első félidőben a Gyirmót egyértelműen jobb volt, szünet után tudtunk dominálni, de helyzetekig nem jutottunk. A vendégek sokkal férfiasabban játszottak, teljesen megérdemelten nyertek.”

Forrás/fotó: https://gyirmotfc.hu/

Be the first to comment

Leave a Reply