Első vasárnapi edzőmeccsén a másodosztályra készülő Vasas az NB II-es Békéscsabát fogadta.
Jól kezdte a mérkőzést a Vasas, hiszen Ódor lövése a kapufán csattant. Pár perccel később már megszerezte a vezetést a Vasas, Németh Barnabás tört egy az egyben kapura és nem hibázott Póserrel szemben (1-0). A 9. percben növelte előnyét a Vasas, Hős kiugratása után Zimonyi is betalált (2-0). Ezt követően Radó két helyzeténél védett nagyot Póser, a másik oldalon Márkus lövése nem talált kaput. A 36. percben visszajött a meccsbe a Békéscsaba, Borsos lövése Uramról Ésik elé pattant, aki közelről a kapuba lőtt (2-1). A gól után Radó újabb ziccerét védte Póser.

A második félidő ismét Radó helyzetével kezdődött, de Póser eszén most sem tudott túljárni, a kapus a kapufára ütötte a labdát. Pár perccel később Baráth fejelt a kapu mellé egy szöglet után. A következő helyzetéből már gólt lőtt a Vasas, Hős kiugratása után Zimonyi vitte el Póser mellett a labdát és növelte az előnyt (3-1). A hajrában gól már nem született, így a Békéscsaba vereséggel hangolt a soroksári bajnoki rajtra, míg a Vasasra vasárnap még egy edzőmérkőzés várt.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025-26, NYÁR
VASAS FC – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 3-1 (2-1)
VASAS FC kerete: Baráth Botond, Cseke Benjámin, Hős Zsombor, Iyinbor Patrick, Ménesi Edvárd, Molnár Csaba, Németh Barnabás, Ódor Máté, Pintér Filip, Puskás Zsombor, Radó András, Sztojka Dominik, Uram János, Vincze Domonkos, Zimonyi Dávid. Vezetőedző: Erős Gábor
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE kerete: Albert István, Balla Kevin, Borsos Filip, Csató Martin, Daru Bence, Ésik Ákos, Harsányi István, Hodonicki Márk, Kóródi Nándor, Kotula Máté, Kovács Gergő, Kővári Róbert, Kristóf Márk , Kuzma Hunor, Márkus Attila, Mikló Roland, Nagy Gergő, Pelles Patrik, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Szabó Bálint, Takács János, Viczián Ádám, Zsolnai Richárd. Vezetőedző: Csató Sándor
Gól: Zimonyi (9., 58), Németh (4.), ill. Ésik (37.)