Nyíregyházára igazolt Kovács Dániel

A Fizz Liga NB1-es Nyíregyháza Spartacus FC hétfőn délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtették a 31 esztendős magyar kapust, Kovács Dánielt. A hálóőr a legutóbb a görög első osztályban szereplő Volos FC-nél töltötte, ahonnan a szerződése lejártával távozott, így a nyírségiek ingyen szerezték meg a játékjogát. Kovács Dániel 1+1 éves szerződést kötött a Szparival.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

,,Örültem a megkeresésnek, szerettem Magyarországon játszani, és gyorsan történtek a dolgok, de szívesen tértem vissza. Csak jókat hallottam a Nyíregyházáról, tetszik amit felépítettek az elmúlt időszakban, így örömmel mondtam igent. Pavlos Correa fél évig a csapattársam volt, ő is csak jókat mondott a Szpariról, és szeretném játékommal segíteni az együttest.”fogalmazott a szerződése aláírását követően Kovács Dániel.

A 31 éves hálóőr pályafutását Békéscsabán kezdte, majd volt a Kecskemét és a ZTE keretének is a tagja. A 2016/2017-es idényben az NB2-es Csákvár kapusa volt, majd két szezonon keresztül őrizte a szintén másodosztályú Soroksár kapuját is. 2019 nyarától 2023 nyaráig a Fehérvár FC-nél tevékenykedett, ahol 92 tétmérkőzésen lépett pályára, és a bajnokság mellett a MOL Magyar Kupában is ezüstérmes lett.

Az elmúlt két szezont a görög élvonalbeli Volosnál töltötte, ahol 36 tétmeccsen őrizte a csapat kapuját, ezeken hét alkalommal maradt érintetlen a hálója.

fotó: Nemzeti Sport

A Szparinak mindenképpen igazolnia kellett egy új kapust, mivel a közelmúltban távozott Fejér Béla a Sepsi OSK-hoz, valamint megsérült a csapat első számú hálóőre, Tóth Balázs.

Mint ismert, a 21 esztendős kapus a Karcagi SC ellen 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, miután egy ütközést követően elszakadt az elülső keresztszalagja, így orvosi beavatkozásra szorul majd, amely után hosszú kihagyás vár rá.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

,,Nehéz helyzetbe kerültünk Tóth Balázs komoly sérülése miatt, műtét és hosszabb kihagyás vár rá. Az sem könnyítette a dolgunkat, hogy Fejér Béla szeretett volna visszatérni Romániába, amiben mi partnerek voltunk, és támogattuk ezen kérését, így mindenképpen szükségünk volt kapusra. Magyar hálóőrt szerettünk volna, de a többség élő szerződéssel rendelkezik, így a lehetőségek szűkösebbek voltak. Daninak viszont lejárt Görögországban a kontraktusa, hazai és nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Gyorsan kellett cselekednünk, és rá esett a választás, ezáltal orvosolni tudtuk a kialakult helyzetet.”tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus FC sportigazgatója.

Kovács Dániel a szerződése aláírását követően már a hétfői napon csatlakozott a Nyíregyháza keretéhez.