Szegeden nyert edzőmeccset a Tiszakécske

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a szintén NB II-es Tiszakécskével játszott felkészülési mérkőzést szerdán.

Az első lehetőség a vendégeké volt, Molnár-Farkasnak előbb Zámbó ziccerét, majd Lucas fejesét kellett védenie. A másik oldalon Márkvárt és Haris kísérlete sem jelentett gondot Prokopnak. Az első félidő legnagyobb helyzete a Szegedé volt, Márkvárt Prokop mellett is eltudta húzni a labdát, de csak az oldalhálót találta el. A második félidő szegedi helyzetekkel vette kezdetét, előbb Haris lökete kerülte el a kécskei kaput, majd Takács-Földes ziccerét hárította Szmola, míg a másik oldalon az ex-szegedi Takács fejesét védte Molnár-Farkas. Néhány perccel később megtört a jég, egy szélről érkező beadást Patakiról került a szegedi kapuba (0-1). A 80. percben kiegyenlített a Szeged, a bal oldalról érkező szögletet Sándor Márton fejelte a vendégek kapujába (1-1). Az utolsó percre maradt még izgalom, egy gyors vendég kontrát követően Géringer Tamás visszavette a vezetést a sárga-kékeknek (1-2), akik ezzel a győzelmet is megszerezték.

kép: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, 2025-26, NYÁR

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA – TISZAKÉCSKEI LC 1-2 (0-0)

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA: Molnár-Farkas – Sztankó, Szilágyi, Tóth Be., Pejovics, Kurdics, Rabatin, Márkvárt, Haris, Suljic, Holman. Csere: Sándor, Horváth M., Szőr, Tóth N., Csala M., Miskolczi, Mohos, Takács-Földes, Mádi. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

TISZAKÉCSKEI LC:  Prokop – Balázs, Csáki, Valencsik, Grünwald, Lucas, Varga J., Szekér, Bódi, Gyenes, Zámbó. Csere: Szmola – Antal, Juhász, Visinka, Tamás, Tóth Ba., Pintér, Géringer, Sipos, Pataki, Takács T. Vezetőedző: Csáki Róbert.

Gól: Sándor M., ill: Pataki, Géringer