Már hivatalos, hogy az NB3-ban folytatják – A Dombóvári Futball Club közleménye

A dombóváriak Tolna megye bajnokaként az osztályozón alulmaradtak a Tarpa ellen, de a feltöltési szabály szerint, mint a legjobb százalékkal rendelkező nem feljutó csapat, a Bonyhád visszalépése miatt a harmadosztályban folytathatják.

Közlemény:

„A Magyar Labdarúgó Szövetség a tegnapi napon felkérte egyesületünket az NB III-as szereplésre, mint az NB III.-as feltöltési sorrend legjobb statisztikájával rendelkező csapatát, köszönhetően a veretlen bajnoki szezonnak, illetve az osztályozó mérkőzés bravúros idegenbeli sikerének.

A Dombóvári Futball Club elküldte a szándéknyilatkozatát, illetve beadta a nevezését a 2025/26-os NB III-as bajnokságra, amit az MLSZ a mai napon jóváhagyott, így 12 év után újra a Nemzeti Bajnokság harmadosztályának mérkőzésein szurkolhatnak a dombóvári nézők!”

Dombóvári Futball Club