A Mezőkövesd a Csákvárt fogadta a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában.
Hamar vezetést szerzett a Csákvár, egy jobb oldali beadást Nagy Zoárd lőtt kapásból Juhász kapujába (0-1). Nagy ezzel 18. bajnoki gólját szerezte, mely gólkirályi címet is ért a Merkantil Bank Ligában. A 24. percben egyenlített a Mezőkövesd, Bertus szögletét középen Varjas fejelte kapuba (1-1), két perccel később pedig már a matyóföldiek vezettek, miután ismét Bertus ívelt középre egy szabadrúgás után, Varjas pedig újfent a kapuba csúsztatott (2-1). A második félidő első komolyabb helyzete a Csákváré volt, de Szabó lövését védte Juhász. A 68. percben megszerezte harmadik gólját a Mezőkövesd, Szalai elhúzta Perczel mellett a labdát, de lövését még kirúgták a gólvonalról, a kipattanót azonban Cibla belőtte (3-1). Győzelmével a Mezőkövesd 6., míg a Csákvár a 10. helyen végzett.
MERKANTIL BANK LIGA 30. FORDULÓ
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–1 (2–1)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 500 néző. Vezette: Nagy Norbert (Tőkés Róbert, Szilágyi Norbert)
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Csirmaz, Varjas Z., Keresztes B., Hornyák – Bertus (Cseri, 82.), Vidnyánszky – Oláh B. (Gresó, 67.), Lőrinczy (Szendrei Á., 73.), Cibla (Bora, 82.) – Szalai J. (Bartusz, 73.). Vezetőedző: Csertői Aurél
CSÁKVÁR: Perczel – Murka, Pál B., Gregor (Karacs, 67.), Vitályos (Varga B., 63.) – Mészáros D. (Simon A., 73.), Farkas A. (Dencinger, a szünetben) – Szabó B., Dusinszki, Ominger (Baracskai, 63.) – Nagy Z. Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Varjas Z. (24., 26.), Cibla (69.), ill. Nagy Z. (3.)
