Esélylatolgatás. NB3 Nyugati csoport, 2022/2023. 16. forduló

Kereskai Péter mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Serdülő koromban versenyszerűen fociztam a Nagykanizsai Olajbányászban. 40 éve járok mérkőzésekre a legalacsonyabbtól a legmagasabb osztályig. Az utóbbi néhány évben inkább már csak a Nagykanizsa NB III-as meccseit látogatom. Legnagyobb meccsélményemnek a 2009-es Liverpool – DVSC BL meccset tekintem, amit fantasztikus stadionban láthattam. Az elmúlt 20 évben részt vállaltam – és jelenleg is vállalok –  több nagykanizsai sportegyesület vezetésében.


2022.11.06. (vasárnap) 11:00 óra

ZTE FC II. – CSORNAI SE

A ZTE második csapata most már zsinórban hat vereségnél tart, nem véletlenül csúszott hátra a 17. helyre. A Csorna gárdája egy ponttal és egy hellyel áll mögötte a táblázaton. A vendégek augusztus végén nyertek utoljára, azóta négy döntetlen mellett öt vereség a mérlegük. A hazaiaknál lassan elfogyhat a türelem és hiába játszik jól a csapat a mezőnyben, mégis sorban vereséget szenved. Az egyik nyeretlenségi sorozat megszakadhat, szerintem a ZTE II. behúzza ezúttal a hazai mérkőzését. Tipp: 2-0


MOL FEHÉRVÁR FC II. – FC NAGYKANIZSA

A fehérváriak két vereséget követően otthon verték a Kelent és egy gólnélküli döntetlent játszottak a sereghajtó Zsámbék otthonában. A Nagykanizsa javítani tudta a móri botlást és nyerni tudott a Bicske ellen. A házigazdák játékáról kevés információm van, csak az eredményekből tudok kiindulni, valamint abból, hogy új vezetőedzőt neveztek ki Imrik László személyében, aki korábban másodedzőként tevékenykedett. A Kanizsa esetében pedig az lehet pozitív előjel, hogy két gyenge produkciót talán nem követ egy harmadik. Úgy gondolom, hogy egy góllal jobbak lehetnek a vendégek. Tipp: 1-2


2022.11.06. (vasárnap) 13:00 óra

BUDAÖRS – ETO AKADÉMIA

A Budaörs három forduló óta veretlen, két döntetlent követően az elmúlt hétvégén nyerni tudott a ZTE II. ellen. Az ETO fiataljai három győzelem után csak egy pontot tudtak otthon szerezni az érdiek ellen. A két csapat közel áll egymáshoz a tabellán, két pont a győriek előnye, így egy hazai győzelem helycserét eredményezne. Az akadémisták idegenben is képesek veszélyesen játszani, de a budaörsi csapat is jó formában van. Háromesélyes a mérkőzés, a hazai pálya előnye dönthet. Tipp: 2-1


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC – III. KER. TVE

A Kaposvár csornai győzelmével a hetedik helyre lépett előre, megelőzve az ETO és a Fehérvár második csapatát. A Kerület számomra meglepetésre nem tudta feledtetni a tatabányai vereséget és egy sokgólos mérkőzésen csak döntetlent ért el otthon a Balatonfüred ellen. A hazaiak tovább szeretnének zárkózni az élbolyhoz, míg az óbudaiak a dobogóhoz szeretnének közelebb kerülni. Mindkét csapat támadófocit játszik, így ebből akár egy jó kis mérkőzés is lehet több góllal. Nem zárom ki, hogy a végeredmény az egyik csapatnak sem jó döntetlen lesz a kilencven perc végére. Tipp: 2-2


BALATONFÜREDI FC – PUSKÁS AKADÉMIA FC II.

A balatonfürediek legutóbbi három meccse döntetlenre végződött. Ezek közül a hazai Csorna elleni csalódás volt, de a III. Kerület elleni idegenbeli viszont bravúrnak számított. A Puskás rangadót veszített a Tatabánya ellen, ami a dobogóról való lecsúszást is jelentette. A fürediek egyelőre biztos, hatpontos távolságra vannak a kieső helyektől, de egy-két vereséggel vissza is eshetnek. A Puskás javítana és tovább küzdene a dobogóért. Nem esélytelenek idegenben sem a felcsúti fiatalok, de arra számítok, hogy egy pontot otthon tartanak a házigazdák. Tipp: 1-1


TATABÁNYAI SC – KELEN SC

A Tatabánya öt mérkőzésből álló győztes sorozatban van, amelyből kettő győzelem is rangadón született a III. Kerület és a Puskás II. ellen. A Kelen fordított utat jár, zsinórban három vereségnél tart. Az is igaz, hogy már jó ideje idegenben játszik a pályaproblémái miatt. A legutolsó „hazai” meccse szeptember 4-én volt a Szabadkikötő pályán. Nem valószínű, hogy ezen a mérkőzésen a győzelmi és a nyeretlenségi sorozat megszakad. A jó formában lévő hazai együttes a mérkőzés esélyese. Tipp: 3-1


KOMÁROM VSE – ZSÁMBÉKI SK

A Komárom a négy nyeretlen meccs után a hétvégén újra győzni tudott, aminek köszönhetően 50 százalékos mérleggel 11. helyen áll a tabellán. A Zsámbék is kicsit már jobban teljesít, mint a bajnokság elején, a legutóbbi három összecsapásából kettőn is pontot tudott szerezni. Azért úgy gondolom, hogy a két csapat között van tudásbeli különbség és a rutin is a komáromi gárda mellett szól. Magabiztos hazai győzelem várható. Tipp: 4-1


BICSKEI TC – PRACTICAL VLS VESZPRÉM

A Bicske három győzelmet követően szenvedett egygólos vereséget Nagykanizsán. Az is igaz, hogy a mérkőzés nagyobb részében mezőnyfölényben játszott és gólt is szerezhetett volna. A Veszprém az érdi vereség után összeszedte magát és két idegenbeli győzelemmel tartja a második helyét. A legutóbb sikerült megéreznem, hogy a Puskást legyőzheti a Bicske. Most is úgy érzem, hogy a legutóbb látott játékot megismételve nem esélytelen saját pályáján. Ettől függetlenül a Veszprém a csoport egyik legerősebb, legszervezettebb csapata, amely pontszerzésre bármelyik pályán esélyes. Tipp: 1-1


MÓRI SE – TECHNOROLL TESKÁND KSE

A Mór a két döntetlent követően simán kikapott a Veszprémtől, legalábbis a számszerű eredmény azt mutatja. A Teskánd a végletek csapata. A bravúros érdi győzelmet nagyarányú hazai vereség követett a Gyirmót második együttese ellen. Az is lehet, hogy a zalaiak eleve idegenben képesek jobb teljesítményt nyújtani. Kérdés, hogy a móri védők meg tudják-e állítani a vendég zalaiak gyors támadóit és a veszélyes kontrákat. Mindkét csapatot láttam már játszani, ez alapján kicsit esélyesebbnek gondolom a vendégcsapatot. Tipp: 1-2


ÉRDI VSE – GYIRMÓT FC GYŐR II.

Az Érd a hazai súlyos vereség után értékes pontot szerzett Győrben, az ETO második csapatának otthonában. A gyirmóti gárda két vereséget követően nagy gólkülönbségű győzelmet aratott Teskándon. Ha csak a két csapat legutóbbi Teskánd elleni meccseiből indulnék ki, akkor egyértelmű lenne a végeredmény. De nyilván a valóság mást jelent, ez egy másik mérkőzés lesz mindkét csapatnak tiszta lappal. Úgy gondolom, hogy ezúttal jobban koncentrál az Érd és otthon tartja a bajnoki pontokat. Tipp: 3-1