Évek óta meghatározónak számít a harmadosztályú labdarúgó bajnokságban a Kisvárda Master Good FC II csapata. A szabolcsiak az előző szezonban érték el az eddigi legkomolyabb sikerüket, amikor is Gerliczki Máté vezetésével bronzérmes lett az egylet az NB3 Észak-Keleti csoportjában. Tavaly nyár óta Törtei Tamás irányítja a gárdát, amely kisebb hullámvölgyeket leszámítva stabilan szerepel jelenleg is az Észak-Keleti csoportban, jelenleg 39 ponttal a 6. helyet foglalják el a tabellán.

fotó: Kisvárda FC
A kisvárdaiak a legutóbbi fordulóban a Sényő ellen léptek pályára egy vármegyei rangadón, amelyen 3-1-es sikert arattak, köszönhetően Ésik Ákos duplájának, valamint Luka Prso találatának, ennek köszönhetően már hat bajnoki óta nem találtak legyőzőre.
Az együttes az elmúlt hetekben többször is hátrányból fordítva tudott győzelmet aratni, köszönhetően a remek fizikai állapotnak, valamint a remek helyzetkihasználásnak.
A napokban a kisvárdaiak vezetőedzőjével, Törtei Tamással beszélgettünk a tavaszi szezonról.
-A legutóbbi fordulóban egy vármegyei rangadót sikerült megnyernetek a Sényő vendégekén. Hogyan emlékszel vissza arra az összecsapásra?
,,Alapból egy nehéz mérkőzésre számítottunk, amely végül az is lett. Hétről hétre van egy forgatókönyvünk, és általában 90%-ban az történik a pályán, amit előre eltervezünk, ez nem volt másképp a Sényő ellen sem. A srácoknak beszéltem arról a meccs előtti napokban, hogy ha mi tudjuk diktálni a mérkőzés iramát, akkor az utolsó 15-20 percben meglehet nyerni a meccset és szerencsére ez is történt.”
-Két héten belül másodszor sikerült hátrányból fordítva nyernetek a bajnokságban, ráadásul mindkét alkalommal az utolsó 20 percben. Ez is mutatja a csapat mentális és fizikális erejét?
,,Igen! Én azt gondolom, hogy az a csapat, amely ekkora munkát végez hétről hétre, valamint ekkora szívvel tud futballozni a bajnoki mérkőzéseken, az megérdemelten foglalja el azt a pozíciót, ahol aktuálisan áll. Nem érdemtelenül vagyunk ott a tabella első felében, de úgy vélem, hogy még több van bennünk az idei szezon hátralévő részében.”
-Jellemző a Kisvárda II-re, hogy sokat tartózkodik az ellenfél 16-osán belül, valamint rengeteg helyzetet dolgoz ki, ám az elmúlt meccseken valamivel visszább estek ezek a számok. Szerinted mi lehetett a probléma?
,,Az elmúlt két mérkőzésen sokkal kevesebb helyzetünk volt, mint általában, valamint kevesebbet tartózkodtunk a támadózónában, az utolsó passzokba és a ziccerek befejezésénél csúszott be a legtöbb hiba, így is tudtuk szerezni három-három gólt szerezni, amelynek örülök, de még van bennem egy kis hiányérzet. Nyilván ez betudható annak, hogy fiatal csapat vagyunk, tele vagyunk 2006-os és 2007-es játékosokkal, nekik még sokat kell tanulni. Mi edzők azért vagyunk, hogy hétről hétre többek legyenek és tudjunk az első csapathoz közvetíteni játékosokat.”
-Egy jól sikerült felkészülési időszakot követően vereséggel indították a tavaszi szezont, ám azóta sikerült felépítenetek egy hat mérkőzéses veretlenségi sorozatot. Miként értékeled az eddigi szerepléseteket?
,,Valóban egy jól sikerült téli felkészülést tudhattunk magunk mögött. Végig nyugodt környezetben készülhettünk, volt lehetőségünk edzőtáborozni Törökorszában, ahol jó felkészülési meccseket játszottunk, amelyek komoly tanulságokkal szolgáltak. Sajnos az első tavaszi bajnoki nem sikerült túl jól a Hatvan ellen, hiszen egy korai kiállítás megpecsételte a sorsunkat. Mentségére szóljon a srácoknak, hogy DVSC II ellen ebből már semmi nem látszódott, ott sikerült egy fontos győzelmet aratni és már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Összeségében jól szereplünk, de még van hátra néhány forduló és megpróbáljuk a lehető legtöbbet és a legjobbat elérni.”
-Tavaly Gerliczki Máté vezetésével bronzérmes lett a csapat az Észak-Keleti csoportban, és elnézve az eredményeket, akár egy kis szerencsével ismét megcsíphetitek a dobogót. Milyen eredménnyel lennél elégedett a szezon végén?
,,A személyiségemből és a múltamból fakadóan mindig nyerni akarok és szerintem én lennék a világ egyik legboldogabb embere, ha sikerülne elérni ezzel a csapattal a dobogót. Mi mindig az aktuális feladatra fókuszálunk és minden meccset szeretnénk megnyerni, legyen bárki az ellenfelünk. Benne van az is, hogy az előttünk lévő csapatok botlanak a hátralévő időben, mi pedig hozzuk a mérkőzéseket, és akkor odaérhetünk a dobogóra. Ez benne van a pakliban, de erről konkrétan nem beszélünk, mivel a szezon előtt az elsődleges cél a bennmaradás kiharcolása volt. Úgy gondolom, hogy ezt a célt túlteljesítettük, de nem szeretnénk hátradőlni, dolgozunk tovább és megpróbáljuk kihozni a maximumot ebből a csapatból és a szezonból.”
-Több saját nevelésű fiatal játékos is bizonyíthat a harmadosztályú bajnokságban. A jelenlegi keretből látsz-e olyan labdarúgókat, akik a jövőben a Kisvárda első csapatához kerülhetnek?
,,Kisebb korosztályban, de szerintem ebben az életkorban sem lehet feltétlenül kijelenteni, hogy valakiből profi futballista lesz vagy sem. Természetesen vannak jelentkezők, akik alkalmasak lehetnek arra, hogy akár már a következő szezonban az első csapatunk tagjai lehessenek, de nevekbe nem szeretnék bocsátkozni. A bennmaradás mellett a másik fontos cél nálunk, hogy minél több saját nevelésű fiatalt tudjunk majd az első csapatnak adni. Bízunk benne, hogy a Kisvárda jövőre már az NB1-ben fog szerepelni, és akár ott láthatjuk majd őket pályára lépni.”
-A következő fordulóban újabb megyei rangadó vár rátok, méghozzá a kiesés ellen harcoló Mátészalka ellen. Milyen mérkőzésre számítasz?
,,Nekünk minden meccs nehéz, teljesen mindegy, hogy ki ellen lépünk pályára. A stábbal beszéltünk korábban, hogy talán egy mérkőzés volt ebben a bajnokságban, ahol azt éreztük, hogy az már nem csúszhat ki a kezünkből, az összes többi meccsen csapatként, együtt kellett mindent beletenni, legyen szó játékosról vagy stábtagról. Igazi csapatként működünk együtt, mindenki pontosan tudja a dolgát és 100%-ot nyújt,ennek is köszönhetően vagyunk ott a tabella első felében. A sorsolás pont úgy alakult, hogy egymás után játszunk a három szabolcsi csapattal, tehát a Sényővel, a Mátészalkával és a Nyíregyháza II-vel. A Sényőt már sikerült legyőzni, és nem titkolt célunk, hogy a maradék két vármegyei rangadón is szeretnénk győztesen elhagyni a játékteret.”
-Zárásként a bécsi tanulmányútról kérdeznélek, hiszen a Kisvárda több edzője is az osztrák Rapid Wien csapatánál járt a közelmúltban, köztük te is. Milyen élményekkel gazdagodtál az osztrák fővárosban, illetve milyen konklúziót tudtatok levonni ebből a kirándulásból?
,,Én nagyon szeretek más csapatokhoz, akadémiákhoz ellátogatni. Örülök annak, hogy vannak olyan klubok Európában, akik beengednek minket a mindennapjainkba és egy picit átadnak abból a filozófiából, amelyet képviselnek. Korábban a Herthánál, de most a Rapidnál is láthattuk, hogy teljesen más a felfogásuk és teljesen más a kultúrájuk. Ha nem is mindent, de van egy-két dolog, amelyet betudnánk építeni a mi oktatásunkba, az akadémia sokat tudna ebből profitálni. A Rapid infrastruktúrálisan rendben van, abszolút tudatosan dolgoznak. Nem csak nekem, de szerintem mindenkinek tetszett az, amit Bécsben láttunk.”

fotó: Kisvárda FC
A Kisvárda II húsvétvasárnap délelőtt 11:00-kor látja vendégül a sereghajtó Mátészalkát az NB3 Észak-Keleti csoportjának 25. fordulójában.