HIVATALOS: Christ Tiéhi a DVTK harmadik téli szerzeménye

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő DVTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megvásárolták az angol harmadosztályú Rotherham United elefántcsontparti védekező középpályását, Christ Tiéhit. A 26 esztendős, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékos 2027 nyaráig írt alá a miskolci csapathoz, de a szerződésében szerepel egy plusz egy éves hosszabbítási opció is.

fotó: DVTK

,,Nagyszerűek az első benyomásaim, meleg fogadtatásban részesültem Diósgyőrben. Alapvetően védekező középpályás vagyok, szeretem összegyűjteni a labdát, de megvan a technikai tudásom, a kreativitásom a támadásokhoz is, valójában a középpálya minden posztján jól érzem magam. Voltak más ajánlataim is Törökországból és Szlovéniából, de vonzott a kihívás, és ahányszor beszéltem a sportigazgatóval, mindig azt éreztette velem, hogy igazán szeretne leigazolni. Emellett az szólt még a DVTK mellett, amilyen stílusban a csapat játszik. Személyes célként nem szeretném meghatározni, hogy hány gólt lövök, esetleg hány gólpasszt adok. Inkább azt szeretném kívánni a csapatnak, és ezzel a céllal érkeztem, hogy európai kupaindulást érő helyet érjünk el, és ott a lehető legtovább jussunk. Bízom benne, hogy a klub tovább fejlődik, és a következő két és fél évben ezt meg is tudjuk csinálni.”fogalmazott a diósgyőriek hivatalos honlapjának Christ Tiéhi.

Christ Tiéhi pályafutását Franciaországban kezdte, majd alacsonyabb osztályú angol csapatokban szerepelt. Karrierje akkor vett fordulópontot, amikor Csehországba igazolt, ahol megfordult az Opavában és a Slovan Liberecben, ahol olyan teljesítményt nyújtott, hogy végül a Slavia Praha színeiben a Bajnokok-Ligája selejtezőjében, majd az Európa Konferencia-Liga csoportkörében is pályára lépett, ráadásul a prágai klubbal elhódította a Cseh Kupát.

A Csehországban nyújtott teljesítményére felfigyelt a Championshipben szereplő Wigan Athletic, és megszerezte a játékjogát, majd 2023-ban klubrekordot jelentő összegért, 600 ezer euró ellenében lett a szintén a világ legerősebb tíz bajnoksága közé sorolt angol másodosztályban szereplő – de az idény végén búcsúzó – Rotherham United játékosa.

A Rotherham játékosaként 57 alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen, amelyeken 2 gólt szerzett, valamint kioszott ugyanennyi gólpasszt is.

fotó: Getty Images

,,Az őszi mérkőzések képe és a mért adatok elemzése alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a csapat legfontosabb fejlesztendő területe a belső középpálya. Ebbe a pozícióba egy olyan azonnal bevethető komplex játékost kerestünk, aki megfelel a védekező és a támadó középpályás felé támasztott elvárásoknak is. Christ Tiéhi mindkét területen magas szintet képvisel. Jó fizikális paraméterekkel rendelkezik, és ennek köszönhetően párharcerős, ugyanakkor mozgékony is, így be tudja játszani a teljes középpályát. Technikailag képzett, jól passzol, és mindkét lábbal jó az első labdaérintése, azaz úgy, olyan irányban veszi át a labdát, hogy azzal megalapozza a folytatás lehetőségét. Ugyan az utóbbi két és fél évben inkább a védekező képességét használták az angol csapatok, de karrierje csehországi szakaszában azt is bebizonyította, hogy jól indul meg a labdával, és akár azzal, akár nélküle sokszor tűnik fel a büntetőterületen belül. Még csak 26 éves, de már sok mérkőzést játszott magas szinten, ezért megalapozottan várjuk tőle, hogy rutinját felhasználva szabja meg a találkozó tempóját, ha kell gyorsítsa fel a játékot, vagy éppen lassítsa azt. Két és fél éves szerződést kötöttünk vele, amit egy újabb évvel meg tudunk hosszabbítani. Sokat dolgoztunk Christ Tiéhi leigazolásán, a kollégáimmal már azóta követjük a pályafutását, mióta meghatározó labdarúgó lett Csehországban. Egy Championshipben szereplő klubbal semmilyen tekintetben nem tudjuk felvenni a versenyt, így a Rotherham United kiesését követően merült fel egyáltalán, hogy valóra válhat a megszerzése. Az előző év végén vettük fel vele a kapcsolatot, bemutattuk neki a klubot, az infrastruktúrát, és nagyon vonzó volt számára a fanatikus szurkolótábor, valamint az a tény, hogy a harmadik helyen telelünk, így esélyünk van kilépni a nemzetközi kupaporondra.”tette hozzá Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója, aki szerint nem kizárt, hogy lesznek még további változások a keretben téli átigazolási időszak során.

,,Az átigazolási piac jellemzője, hogy az elején több üzlet köttetik, majd egy lappangó időszak következik, a végén pedig ismét felpörögnek az események. Rendkívül pozitív, hogy a téli edzőtáborban már velünk dolgoznak a fő kiszemeltjeink. A játékoskínálatot továbbra is szemmel tartjuk, és ezzel párhuzamosan figyeljük, hogy megvalósultak-e a csapat fejlődését illetően az elképzeléseink, és a tapasztalatok alapján döntünk arról, hogy aktivizáljuk-e magunkat az átigazolási időszak hajrájában.”

Christ Tiéhi már átesett az ilyenkor szokásos minden orvosi vizsgálaton, és szombati nap folyamán már együtt edzhet az új csapattársaival, vasárnap pedig ő is útra kel a csapattal a spanyolországi edzőtáborba.

fotó: DVTK