A Magyar Távirati Iroda (MTI) Sportszerkesztősége 1964 óta minden esztendőben összegyűjti, hogy kik voltak a sportágukban az év legjobbjai. Idén 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére az asztalitenisztől a vízisíig. Természetesen nem maradhatott ki a labdarúgás sem ebből a listából, ahol a 2024-es esztendő legjobb férfi és női labdarúgóját díjazta a szerkesztőség.
fotó: MTI
Labdarúgásban a férfiak között újra az angol élvonalban (Premier League) szereplő Liverpool FC magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik érdemelte ki az év legjobbja címet. A 24 esztendős középpályás harmadik alkalommal hódította el ezt a díjat.
Szoboszlai Dominik tavaly nyáron szerződött a Marsey-parti egyesülethez a német élvonalbeli (Bundesliga) RB Leipzig csapatától, méghozzá 70 millió euróért cserébe. A magyar játékos hamar alapembere lett az akkor még Jürgen Klopp által irányított gárdának, összesen 45 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólt szerzett, valamint kiosztott 4 gólpasszt is. Dominik alaposan kivette a részét a Vörösök Angol Ligakupa sikeréből a legutóbbi szezonban, amely a magyar játékosnak az első trófeája volt az Angliába igazolása óta.
Az idei szezonban már Arne Slot kezei alá került, ahol többnyire kezdőként számítanak rá, ám a mutatói egy kicsit elmaradnak a várakozásoktól, hiszen 22 tétmérkőzésen 2 gól és 3 gólpassz áll a nevet mellett, viszont a mezőnyben végzett munkája miatt rendre dícséri őt az angol és a nemzetközi sportsajtó.
fotó: Getty Images
A hölgyeknél Csiszár Henrietta, az olasz Internazionale magyar válogatott középpályása zsebelte be ezt az elismerést. A 30 esztendős futballista második alkalommal hódította el ezt a díjat.
Csiszár Henrietta 2021 nyarán került ingyen a milánóiakhoz, méghozzá a német Bayer Leverkusen csapatától. A talján klubnál alapembernek számít, összesen 68 alkalommal viselhette a kék-fekete szerelést tétmérkőzésen, amelyeken 3 gól és 5 gólpassz a mérlege.
Az idei szezonban kilenc tétmérkőzésen jutott szerephez az olasz élvonalbeli bajnokságban, ahol kiosztott két gólpasszt.