Újabb NB1-es klubbal hozták kapcsolatba Kirchner Krisztiánt – sajtóhír

Nagyszerű őszi szezont produkált a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő HR-RENT Kozármisleny együttese, hiszen Pinezits Máté tanítványai a tabella élén állnak, amely a szezon végén bajnoki címet és feljutást eredményezne. A keret tagjai közül többen jó teljesítményt nyújtottak, de közülök is kiemelkedett Kirchner Krisztián, aki jelenleg a 12 szerzett góljával vezeti a másodosztály góllövőlistáját. Amennyiben ilyen arányban termeli a gólokat, akkor könnyen lehet, hogy ismét gólkirály lesz az NB2-ben. Nem csoda, hogy az elmúlt időszakban már lehetett hallani NB1-es klubok érdeklődéséről is.

fotó: BAMA

A haon.hu múlt héten arról cikkezett, hogy Kirchner Krisztián szerződtetése merült fel az NB1-ben a kiesés elől menekülő DVSC-nél. A portál szerint nem csak a hajdúságiak érdeklődését keltette fel a 31 esztendős támadó, hanem más élvonalbeli klubok is felfigyeltek rá.

A rutinos játékos története így akár hasonlíthatott volna Varga Barnabáséra is, aki NB2-es, majd NB2-es házi gólkirályként került Gyirmótról előbb Paksra, majd a Ferencvároshoz és végül a magyar válogatottba, jelenleg pedig a magyar labdarúgás egyik legnépszerűbb játékosa, és nemzeti csapatunk első számú centere.

A Csakfocihoz hasonlóan szerkesztőségünk is úgy értesült, hogy elég kicsi a valószínűsége annak, hogy Kirchner Krisztián a DVSC-be igazoljon. Az említett portál azt is tudni véli még, hogy a hajdúságiak nem keresték sem a klubot, sem a játékost, nem szerepel a kiszemeltjeik között.

fotó: BAMA

A korábban Kaposváron, Baján, Siófokon és Tiszakécskén is megfordult Kirchner Krisztián egy korábbi interjújában elárulta, hogy nagy álma válna valóra azzal, ha az NB1-ben tudna futballozni, de jelenleg csak a Kozármislenyre koncentrál. Ha továbbra is ilyen ütemben termeli a gólokat a másodosztályban, akkor nagy valószínűséggel ismét gólkirály lesz, ráadásul megdöntheti a tavalyi 18 gólos csúcsát is.