
Skócia ellen lép pályára a magyar válogatott pénteken 18:15-kor.

Minden játékos nagy álma egy nemzetközi tornán címeres mezben szerepelni. Most ehhez az álomhoz kerülhet egy lépéssel közelebb a magyar női labdarúgó válogatott. A magyarokat ugyanis négy mérkőzés választja el az Európa-bajnoki részvételtől, ami nem lehetetlen feladat, de senki nem mondja azt sem, hogy könnyű lesz. Az első próbatétel Skócia ellen következik Kispesten, a cél pedig nem lehet más, mint az edinburgh-i visszavágóra olyan eredményt kiharcolni, hogy Szarvas Alexandra együttesének még legyen reális esélye a továbbjutásra. Ideális esetben ez egy hazai győzelem, vagy egy döntetlen, de sajnos a szövetségi kapitánynak nem csak a kiváló skót játékosok miatt kell aggódnia, hanem saját hiányzói miatt is.
Ugyanis Szarvas eddigi kapitányi karrierjének egyik válogatott szünetében sem számolhatott a papíron legerősebb kerettel. Ezúttal Németh Diána, a Wolfsburg bal bekkje hiányzik bokaszalag-szakadás miatt, míg nála is nagyobb érvágás a középpálya motorának, Csiszár Henriettának kiválása, aki szemüregcsont törés miatt hagyja ki a skótok elleni összecsapásokat, igaz, a csapatkapitány elutazott Telkibe és a társakkal tölti ezt a bő hetet, a pályára azonban nem léphet. Az utolsó pillanatban két játékos is végül kimaradt a magyar csapatból ugyancsak sérülés miatt, Öreg Cintia és Palakovics Laura sem tudott csatlakozni a kerethez, így Ott Eszter és Savanya Csilla bizonyíthat Skócia ellen.
A szövetségi kapitány ennek tudatában jelölte ki 23 fős keretét, amelyben nehéz lenne tagadni, hogy vannak meglepetésre bekerülők és kimaradók is. Könnyebb lenne az otthonról buzdítókat sorolni, jó kérdés ugyanis, mit kellene még Kocsánnak tenni a válogatott meghívóért, míg a három kapus kiléte talán kevésbé a meglepetés kategória, inkább az újdonság varázsa. Akár újoncot is avathatnak a két mérkőzés egyikén, Csuhai Vivien, a Budapest Honvéd csatára éppen számára duplán hazai pályán debütálhat címeres mezben.
A másik oldalon több nemzetközi klasszis közül is kiemelkedik Caroline Weir, elsősorban a Real Madri bombaformában futballozó játékosát kellene megállítani, ugyanis Weir egyszerre jelent egymaga veszélyt ellenfele kapujára és tudja a társakat is óriási helyzetbe hozni. Mellette a skótok közül kiemelhető a Chelsea középpályása, Erin Cuthbert, valamint a csatár Sam Kerr. Na szerencsére nem az ugyancsak londoni ausztrál névrokon, hanem a Bayern München játékosa.

A skótok ellen nem csupán a jelenlegi játékoskeretek közti különbség okozhatja az érzést, nem a magyarok az esélyesek, hanem a tény is, hogy egy esetleges győzelem lenne az első a két válogatott párharcainak történetében. A mérleg ugyanis magyar szempontból három vereség és egy döntetlen, igaz, épp a legutolsó mérkőzés hozta az ikszet, Spanyolországban lett 0-0 a két fél találkozója. Az első egymás elleni meccshez nem kell sokat visszapörgetni az idő kerekét, a 2017-es összecsapásra tisztán emlékezhet Csiki Anna, Fenyvesi Evelin és Szabó Viktória, ők ugyanis akkor is a pályán voltak és minden bizonnyal most is bizonyíthatnak majd.
És, hogy hogyan jutottak el idáig a csapatok? Mindkét együttes a B-ligában selejtezett, de míg a skótok csoportjuk első helyén végeztek 5 győzelemmel és egy vereséggel, addig a magyarok két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel zártak a csoport harmadik helyén, néha az elithez tartozó Svájcot verve, néha pedig a velünk egy szinten lévő törököktől kikapva, kijelenthető tehát, hogy a csapatban a potenciál megvan, a teljesítmény azonban ingadozó, reméljük most a jobbik arcát mutatja Magyarország.
Nem szabad túlságosan előreszaladni, de a rend kedvéért álljon itt. Amennyiben a skótokon túljutnak Szarvas Alexandra játékosai, akkor a Montenegró-Finnország meccs győztesével játszanak oda-visszavágós párharcot a svájci Európa-bajnokságra való kijutásért. Az odavezető út első lépését október 25-én 18:15-től teheti meg a válogatott a Bozsik Arénában, a meccsre jegyet az MLSZ oldalán lehet 1500 forintért, aki pedig nem tud kimenni, az M4 Sporton követheti a találkozót. A visszavágót négy napra rá, 29-én 20:35-ös kezdéssel rendezik az edinburgh-i Easter Road Stadiumban.
Képek forrása: MLSZ