Ciprus ellen készül az U19-es válogatott

A B-ligás ciprusiak készíthetik fel a magyar válogatottat az Euróba-bajnoki selejtezőkre.

Rácz Zsófia U19-es válogatottja Ciprus ellen lép pályára két felkészülési mérkőzésen Telkiben. A magyarok célja az Európa-bajnoki selejtezőre való felkészülés, ahol U19-es együttesünk az A-ligában Svédországgal, Hollandiával, valamint Skóciával került egy csoportba. Az Eb-selejtezőket majd a következő válogatott szünetben, november 27. és december 3. között bonylítják le. Rácz Zsófia ezúttal több kulcsemberére sem számíthat, Harmat Sára, Gyánó Lili és Nagy Nikolett egy hónap múlva sem szerepelhet majd, míg Vincze Borbála, Sinka Napsugár és Pintér Tekla már bevethető lesz. A szövetségi edző így nyilatkozott a ciprusiak elleni meccsről:

– A ciprusiak a B ligában szerepelnek, ennek megfelelően kevésbé erős ellenfélnek számítanak, mint az Eb-selejtező csoportunk bármelyik csapata (Hollandia, Svédország és Skócia), de őket sem szabad lebecsülni, csak megfelelő hozzáállással érhetünk el jó eredményt. A lányoknak az elkövetkezendő két barátságos mérkőzésen van utoljára lehetőségük megmutatni magukat, ezért is szeretnénk mindenkinek játékpercet biztosítani, hiszen a két találkozón mutatott teljesítményük meghatározó lesz a 21 fős Eb-selejtezős keret kialakításakor. Ezzel a korosztállyal eddig három közös edzőtáborunk volt, a jelenlegi összetartás során a hangsúly elsősorban az eddig tanultak ismétlésén, azok csiszolásán van.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok
Ascher Dóra (Soroksár SC)
Schvirján Dóra (Viktória FC)
Spilenberg Maja (ETO FC)

Védők
Nyul Petra (Soroksár SC)
Török Otília (Puskás Akadémia)
Szalay Gyöngyvér (Puskás Akadémia)
Acsádi Petra (Szekszárd)
Futaki Fruzsina (Szent-Mihály Szeged)
Jákri Dóra (Soroksár SC)
Csáki Eszter (Viktória FC)
Gávris Gabriella (MTK)

Középpályások
Koszó Sydney (Szent-Mihály Szeged)
Szarvas Sára (Puskás Akadémia)
Kern Fanni (ETO FC)
Borzák Lili (MTK)
Murár Viktória (MTK)
Szabó Dóra (Szent-Mihály Szeged)

Támadók
Túróczy Anna (FTC)
Németh Virág (ETO)
Csejtei Emília (Viktória FC)
Hécz Zsuzsanna (Viktória FC)
Égi Barbara (PMFC)
Bánfi Gréta (Neulengbach)