Egy 90. percben szerzett góllal nyert az Újpest – Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)

Újpest – Nyíregyháza mérkőzéssel zárult a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 10. fordulójának szombati programja. A fővárosi lila-fehérek öt veretlen mérkőzéssel a hátuk mögött várták az összecsapást, míg a nyírségiek egy elveszített keleti rangadót követően próbáltak javítani a Megyeri úton.

fotó: Nemzeti Sport

A találkozó első lehetősége az Újpest előtt adódott, a 2. percben egy jobbról beadott labda találta meg a felfutó Gergényi Bencét, aki kapásból a kapu mellé célzott. Ezt követően leginkább mezőnyben folyt nagy csata a két csapat között, gyakorlatilag nem alakult egyik kapu előtt sem komolyabb lehetőség.

A következő lehetőségig egészen a 36. percig kellett várni, ekkor Brodic kapott egy kiugratást, majd az ötös sarkáról célba vette a Nyíregyháza kapuját, de Tóth Balázs bravúrral hárította a kísérletét. Egy perccel később Dénes Adrián, valamint Gergényi Bence volt a labda útja, utóbbi remekül indította a kilépő Brodicot, aki eltolta Tóth mellett a labdát, ám a lövés pillanata előtt érkezett Keresztes Krisztián és tisztázni tudott a kapu elől.

A 44. percben jött az első vendég lehetőség, Nagy Dominik ment el a bal szélen, majd középre adott Kovácsréti Márknak, aki 13 méterről lőtt, a labda átjutott Piscitellin, ám Tom Lacoux a kapu torkából mentett egy nagyot. A játékrész utolsó helyzete az addig is aktív Brodic előtt adódott, a horvát támadó egy csellel két szabolcsi játékost is becsapott, majd 23 méteres lövése éppen csak elment a bal kapufa mellett. Ez a lövés jelentette az első félidő végét, amelyben nem született gól.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidőt aktívabban kezdték a nyírségiek, előbb az 56. percben Kovácsréti Márk lőtt fölé egy szabadrúgást, majd két perccel később Navratil jobbról adott középre Myke Ramosnak, aki a Piscitellit megelőzve fejelt a felső lécre, majd a kipattanót Nagy Barnabás csúsztatta kapura, ám az utolsó pillanatban a jól helyezkedő Joao Nunes szögletre mentett. A 62. percben Kovácsréti szerzett labdát az újpestiek térfelén, majd egy csellel tisztára játszotta magát, majd 16 méterről csúnyán a kapu fölé lőtt.

A 68. percben Tamás Krisztián bal oldali beadását követően Mucsányi Márk csukafejessel próbálta a kapuba fejelni, de egy kicsit célt tévesztett.

A találkozó 85. percében jártunk, amikor ismételten labdát szerzett a Nyíregyháza az hazaiak térfelén, majd Kovácsréti fordulhatott kapura, aki jobbal, 23 méterről vette célba Piscitelli kapuját, ám az olasz hálóőr hárítani tudott.

Már amikor azt gondoltuk, hogy döntetlennel ér véget a mérkőzés, akkor jött a csattanó a rendes játékidő végén, ekkor vezetést szerzett az Újpest: Ljujic passzolta fel a labdát Brodicnak, akinek a hét méterről leadott lövése kijött a bal kapufáról, de éppen az elől helyezkedő Duarte elé, ő pedig köszönte szépen és közelről a kapuba passzolt. (1-0)

fotó: Nemzeti Sport

Rúsz Márton játékvezető nem sokkal később véget vetett az összecsapásnak, amely 1-0-s újpesti győzelemmel ért véget. A találkozó hőse a fővárosi csapat nyáron igazolt portugál belső védője, André Duarte lett, akinek ez volt az első gólja Magyarországon.


OTP Bank Liga NB1, 10. forduló

Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 6039 néző

Vezette: Rúsz Márton (Albert István, Berényi Ákos)

Újpest: Piscitelli – Nunes, Duarte, Fiola – Bese, Geiger (Horváth K., 46.), Lacoux (Onovo, 61.), Gergényi (Tamás K., 61.) – Ljujic, Dénes (Mucsányi, 61.) – Brodic

Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Nyíregyháza: Tóth B. – Gengeliczki, Alaxai, Keresztes – Navrátil (Pinte, 66.), Toma (Eppel, 75.), Keita, Nagy B. – Kovácsréti, Nagy D. – Myke (Beke, 75.)

Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gólszerző: Duarte (90. perc)


Az Újpest ennek a győzelemnek, valamint a DVTK botlásának köszönhetően fellépett a tabella 5. helyére, míg a Nyíregyháza visszacsúszott a 8. helyre.